Még mindig lehet letelepedési engedélyt kérni Nagy-Britanniában

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint a kérvényezési határidő június végi lejárta óta is több mint 170 ezer – szeptember végéig több mint 6,2 millió – EU-állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért.

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból. Azok az EU-polgárok azonban, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek Nagy-Britanniában, továbbra is az országban maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, de ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos jogi elnevezéssel letelepedett státuszért – kell folyamodniuk.

Ennek határideje elvileg június 30-án lejárt, a brit kormány azonban már korábban jelezte, hogy méltányolható indokok esetén meghatározatlan ideig elfogadja a késve benyújtott kérvényeket is. London azóta is folyamatosan biztatja az arra jogosultakat, hogy mindenképpen adják be folyamodványukat, mert a hatóságok a határidő letelte ellenére befogadják és elbírálják a kritériumoknak megfelelő, jogos letelepedési kérelmeket.

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett új összesítése szerint a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül június 30. és szeptember 30. között – vagyis a határidő lejárta utáni három hónapban – 172 200-an adták be a letelepedett státuszra szóló kérelmüket. Szeptember utolsó napjáig így 6 223 100 letelepedési kérelem érkezett az uniós állampolgároktól, és a folyamodványok közül addig 5 823 300-at bíráltak el; 378 800-at a június 30-i határidő után.

A szeptember 30-ig elbírált és jóváhagyott folyamodványok 52 százalékában a kérelmezők végleges – vagyis határidő nélküli -, az esetek 42 százalékában pedig előzetes (pre-settled) letelepedett státuszt kaptak. Ez utóbbit azok kaphatják, akik 2020. december 31. előtt érkeztek letelepedési szándékkal, de a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában. Ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.

A csütörtöki tájékoztatás szerint a brit belügyminisztérium a múlt hónap végéig elbírált folyamodványok 3 százalékát utasította el. A mostani köztes statisztika nem tartalmaz országokra lebontott adatsort, mert a tárca ezeket a részletes számokat rendszerint az átfogó negyedéves statisztikákban közli. A múlt hónapban összeállított, legutóbbi negyedéves adatok szerint a június 30-i határidőig 155 490 magyar állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért.

A tárca már korábban jelezte, hogy azoknak a megszerzett jogai is maradéktalanul érvényesülnek ügyük elbírálásáig, akik a határidő lejártáig benyújtották a letelepedett státuszra szóló kérelmüket, de még nem kaptak értesítést az elbírálás eredményéről. A minisztérium ugyanezt a garanciát időközben kiterjesztette azokra is, akik június 30-a után adták vagy adják be folyamodványukat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek