Saját vagyona eladásából próbál pénzhez jutni az Evergrande

Eladja a kínai Shengjing Bankban meglévő részesedésének egy részét a súlyos fizetési nehézségekkel küzdő kínai ingatlanfejlesztő csoport, a China Evergrande, amely a múlt héten elmulasztotta egy dollárkötvény után járó kamatok kifizetését, és ezzel karnyújtásnyira került a törlesztési csődhöz.

Kína második legnagyobb ingatlanfejlesztője a hongkongi tőzsdének benyújtott, szerda hajnalban nyilvánosságra hozott bejelentésben közölte, hogy a Shenyang Shengjing Finance Investment Group nevű, állami kézben lévő vagyonkezelő 1,75 milliárd részvényt vásárol meg tőle 5,70 jüanos darabáron. Ezzel az Evergrande részesedése 34,5 százalékról 14,75 százalékra csökken a Shengjing Bankban, míg az állami vagyonkezelő a pénzintézet legnagyobb részvényesévé lép elő 20,79 százalékos tulajdoni hányadával.

Az ügylet révén az Evergrande csoport 9,9 milliárd jüanhoz (1,5 milliárd dollár) jut ugyan, de a pénzt arra kell fordítania, hogy törlessze a bank irányába fennálló adósságát. A Shengjing Bank az Evergrande csoport harmadik legnagyobb kínai hitelezője. A tavalyi első félévi adatok szerint hétmilliárd jüan hitelt nyújtott a konglomerátumnak, de a kínai bankfelügyelet vizsgálja a bank és az ingatlanfejlesztő közötti, több mint 100 milliárd jüan értékű kapcsolt tranzakciókat.

Az Evergrande csoportra szerdán is nagy figyelem irányul, ugyanis egy 2024 márciusában lejáró, 9,5 százalékos kamatozású dollárkötvény után kellene 47,5 millió dollárt kifizetnie a befektetőknek.

A konglomerátum, amely 305 milliárd dolláros tartozást halmozott fel, múlt csütörtökön már elmulasztotta az egyik dollárkötvénye után járó kamatok, összesen 83,5 millió dollár kifizetését. A vállalatvezetés ráadásul ezzel kapcsolatban nem közölt semmit, így nem tudni, hogy a 30 napos türelmi idő alatt teljesíti-e kötelezettségét, vagy a külföldi befektetők hoppon maradnak. Ha a China Evergrande nem fizet a türelmi időben belül, törlesztési csődbe kerül, aminek súlyos hatásai lehetnek a kínai gazdaságra, de egyes félelmek szerint a globális pénzügyi rendszerre is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A China Evergrande hónapokkal ezelőtt került nehéz helyzetbe annak nyomán, hogy a kínai kormányzat 2017 óta egyre szigorítja az ingatlanszektor szabályozását az adósságállomány és a spekuláció növekedésének megfékezésére. A pekingi kormány mentőövet dobhatna a vállalatnak, de elemzők ezt a lehetőséget tartják a legkevésbé valószínű forgatókönyvnek, a legvalószínűbb, hogy a vállalat működtetését a kínai kormányzat veszi át, a lakásvásárlók és alvállalkozók helyzetét így rendezni tudják, de a külföldi kötvénytulajdonosok sorsa erősen kétséges.

A China Evergrande csoport részvényei szerdán 3,07 hongkongi dolláron, 14,98 százalékos pluszban zártak a hongkongi tőzsdén – ez azonban sovány vigasz a hosszabb távú befektetőknek, 2018-ban ugyanis még 30 hongkongi dollár felett forogtak a részvények.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek