Piaci körkép: egy kínai ingatlanfejlesztő cég miatt zuhan Európa

Veszteségekkel indították az új hetet az európai piacok, miután a kínai ingatlanfejlesztő szektor második legnagyobb cége, az Evergrande fizetési problémákkal küzd és az esetleges csőd továbbgyűrűzhet más szektorokra is, ezzel pedig kényessé vált a helyzet a nemzetközi piacokon is.

A főbb európai indexek 1-2% közötti mínuszban forognak és az amerikai határidős indexek is hasonlóan gyenge nyitást jeleznek előre a tengerentúlon. A hirtelen ijedtséget az okozta, hogy az Evergrande kínai ingatlanfejlesztő cég bejelentette, előfordulhat, hogy nem tudja időben kifizetni tartozásainak esedékes részleteit. A cég teljes adósságállományát 300 milliárd dollárra becsülik és ezen a héten csütörtökön lesz esedékes egy 83,5 millió dolláros kamatfizetés, amit a vállalat nem biztos, hogy teljesíteni tud.

Az Evergrande cég kezelésében jelenleg 1-1,5 millió ingatlan áll építés alatt és az állam várhatóan akkor sem hagyná magára a projekteket hitelező bankokat és az ingatlanvásárló magánszemélyeket, ha maga a fejlesztő cég csődbe menne, de egy ekkora csőd több szektortársat is magával ránthat és így a teljes bankszektornak is gondokat okozhat.

Forrás: xStation5

Zuhannak ma az európai piacok, a kínai ingatlanszektorban kibontakozó lehetséges vállalati csőd a mai eladási hullám fő mozgatórugója. A német tőzsdemutató sem kivétel, a hétvégén kibővített DE30 2%-os mínuszban forog jelenleg. A napi bontású grafikont (D1) tekintve az index hetek óta az egyik legnagyobb esést szenvedte el. A DE30 múlt héten még a 100 napos mozgóátlag közelében zárt (piros vonal), de a csökkenés ma is folytatódott és az index a lokális piaci geometria által meghatározott 15.200 pontos szintet, az overbalance-szerkezet alsó határát is áttörte lefelé. Ha a DE30 ma ez alatt a zóna alatt fejezi be a kereskedést, a technikai kép még borúsabbá válik. Ebben az esetben a 200 napos mozgóátlag (lila vonal) és a 23,6%-os visszatérési szint szolgálhat támaszként 14.900 pont környékén.

Vállalati hírek

A német blue chip tőzsdemutató ma forog először 40 komponenssel, az új indextagok a következők:

  • Airbus (AIR.DE)
  • Porsche Automobil Holding (PAH3.DE)
  • Puma (PUM.DE)
  • HelloFresh (HFG.DE)
  • Zalando (ZAL.DE)
  • Siemens Healthineers (SHL.DE)
  • Sartorius (SRT.DE)
  • Qiagen (QGEN.US)
  • Brenntag (BNR.DE)
  • Symrise (SY1.DE)

Az Infineon (IFX.DE) pénteken új chipgyártó üzemet nyitott Ausztriában. Az 1,6 milliárd eurós befektetéssel felépített üzemet a tervezett határidő előtt nyitották meg, és az Infineon várakozásai szerint évi 2 milliárd euróval növeli majd a cég árbevételét.

Az Airbus (AIR.DE) megállapodott az AirAsia légitársasággal egy meglévő megrendelés módosításáról. Az új megállapodás szerint az AirAsia -val megkötött 400 gépes szerződés szállítási mennyiségét nem csökkentették, de az Airbus árengedményeket tett és az átadási menetrendet is módosították.

Forrás: XTB

Az elemzés teljes verziója az Infineon (IFX.DE) technikai elemzésével ingyenes regisztráció mellett elérhető az xStation platformon.

Amennyiben nem csak tájékozódna, hanem ki is szeretné magát próbálni a tőzsde világában, most ezt is kockázat nélkül megteheti egy ingyenes demószámlán!

  • Kockázati felhívás
Jelen tartalmat az X-Trade Brokers Dom Maklerski S.A. (KNF No. DDM-M-4021-57-1/2005) hozta létre. A közölt tartalom a 2014/65/EU irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében vett marketingkommunikáció, és nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A tartalom általános alapon képviseli szakembereink véleményét, és nem veszi figyelembe az egyes olvasók személyes körülményeit, befektetési tapasztalatait vagy a jelenlegi pénzügyi helyzetét. Továbbá a tartalmat, nem a befektetési kutatás függetlenségének előmozdításához szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el.
A múltbeli teljesítmény vagy a jövőbeli előrejelzések nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket. Az információkat felhasználó olvasóknak fontolóra kell venniük a veszteség magas kockázatát. Az XTB Limited nem vállal felelősséget a kereskedők bármilyen fajta veszteségéért, amelyek az említett információk felhasználásából adódhatnak.
A CFD-k összetett instrumentumok, e tőkeáttétes eszközök használata magas kockázattal jár, ahol a teljes tőkéje veszélynek van kitéve. A lakossági befektetők 81%-a pénzt veszít a CFD termékek kereskedése során. Mérlegelje, hogy tisztában van-e a CFD-k működési elvével és hogy meg engedheti-e tőkéje elvesztésének magas kockázatát. XTB Limited engedélyezte és szabályozza a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság, CIF Licensz szám 169/12. Az XTB Limited bejegyzett székhelye: Pikioni 10, Épület: Highsight Rentals Ltd, 3075, Limassol, Ciprus.

Friss hírek