Három héttel a választások előtt 20% alá zuhant a CDU/CSU támogatottsága

Újabb mélypontra, húsz százalék alá süllyedt a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének támogatottsága a szeptember 26-ai szövetségi parlamenti választásra készülő Németországban egy kedden ismertetett felmérés szerint.

Az RTL kereskedelmi televízió és az RTL csoporthoz tartozó n-tv hírtelevízió megbízásából heti rendszerességgel készített, Trendbarometer nevű kutatás új adatai szerint a CDU/CSU választói támogatottsága egy hét alatt további két százalékponttal csökkent, és így 19 százalékon áll.

“Ez valószínűleg a legalacsonyabb érték, amelyet valaha is regisztrált bármely intézet a CDU/CSU számára 1949 óta” – emelték ki a felmérést készítő Forsa közvélemény-kutató társaság a közleményben.

A CDU/CSU nyár elején még 30 százalék körül állt, a fő vetélytárs – és eddigi koalíciós partner – Német Szociáldemokrata Párt (SPD) pedig 15 százalék körül. Időközben nemcsak a CDU/CSU támogatottsága változott számottevően (lefelé), hanem a szociáldemokratáké is (felfelé). Az SPD rohamosan erősödött, augusztus végén már nagyobb támogatottsággal rendelkezett, mint a CDU/CSU. A Forsa új adatai szerint egy hét alatt további két százalékponttal lépett előre, így a szavazatok 25 százalékára számíthat.

Az SPD így már hat százalékponttal megelőzi a CDU/CSU-t és nyolc százalékponttal a Zöldeket, akik támogatottsága egy százalékponttal 17 százalékra csökkent. Az SPD kancellárjelöltje, Olaf Scholz az utóbbi napokban világossá tette, hogy leginkább a Zöldekkel alakítana kormányt, felújítva az 1998-2005 közötti együttműködést.

A Forsa és az összes többi közvélemény-kutató adatai azonban egyelőre azt jelzik, hogy az eddigi kettő helyett három partnerre lehet szükség parlamenti többségre támaszkodó kormány alakításához.

A Bundestag kisebb pártjainak támogatottsága nem változott jelentősen az előző héthez képest. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) a szavazatok 13 százalékára számíthat, egy százalékponttal erősödött. A CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországért (AfD) támogatottsága 11 százalékon stagnál, a szociáldemokratáktól balra álló Die Linke (Baloldal) változatlanul 6 százalékon áll.

A bizonytalan szavazók és a nem szavazók együttes aránya 22 százalék, alacsonyabb a legutóbbi, 2017-es Bundestag-választástól távol maradók 23,8 százalékos arányánál.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Piaci körkép: fordult a kocka

A hétvégén enyhén csökkentek a koronavírus új variánsa miatti aggodalmak, ennek eredményeképpen pedig azok a részvények, amelyek pénteken komolyabb elmozdulásokat produkáltak valamelyik irányba, most az ellentétes oldalra kerültek.

Read More »

Különjárattal viszik haza a Dél-Afrikában rekedt román állampolgárokat

A román kormány a Tarom légitársaságtól bérelt különgépet indított útnak hétfő hajnalban Dél-Afrikába, hogy az ott rekedt román állampolgárokat hazaszállítsa, miután a legtöbb európai ország felfüggesztette a térségből érkező járatokat a koronavírus eddigieknél fertőzőképesebbnek tartott, omikronnak nevezett dél-afrikai változatának megjelenése miatt.

Read More »

Leave a Reply