Megint döcögőssé vált az olasz belpolitika

Az olasz belpolitikai életben nem szokatlan, hogy egy-egy döntéshozási folyamat megakad a különböző pártok és pártszövetségek eltérő érdekei miatt – ezúttal az oltási igazolványok használata a vita tárgya.    

Az egészségügyi és oktatási dolgozók számára már kötelező védettségi igazolás használatának bővítéséről kezdődött parlamenti vita a római alsóházban kedden. A képviselőháznak arról kell szavaznia, hogy bővíteni kívánja-e a kormány az augusztus 6-tól bevezetett rendelkezést, amely egyes szakmai kategóriák számára, valamint bizonyos helyszíneken, eseményeken kötelező tette a védettségi igazolás bemutatását.

A kedd délben kezdődött parlamenti vita módosító indítványokkal indult, majd megszakadt, és ütemezés szerint szerdán folytatódik. Idén nyáron elsők között az egészségügyben és az oktatásban dolgozók számára tették kötelezővé az átoltottság igazolását, amely többek között a vendéglátóhelyek zárt tereiben, mozikban, koncerteken, edzőtermekben is kötelezővé vált.

Szeptember elsejétől a hosszú távú tömegközlekedési eszközökön, például a hajókon és a nagysebességű vasúti járatokon is kizárólag védettségi igazolással lehet utazni. Az igazolás egyedül az indulás előtti 48 órában végzett negatív teszttel váltható ki. A kormány az olaszul zöld kártyának nevezett oltási igazolás kötelezővé tételét a közigazgatásban, valamint a magánszféra egyes ágazataiban kezdeményezte.

A Corriere della Sera napilapban kedden megjelent adatok szerint a járvány második hullámában, tavaly szeptemberben a 3,2 millió közalkalmazott több mint 71 százaléka dolgozott távmunkában, és 37 százalékuk még most is otthonról végzi munkáját.

Mindenki mást szeretne

A képviselőházban kezdődött vita tulajdonképpen az oltási kötelezettség minél szélesebb bevezetéséről szól.

Mario Draghi miniszterelnök korábban kijelentette, hogy legszívesebben kötelező tenné az oltást, de ahhoz az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) engedélye is szükséges. A kormány emiatt bizalmi szavazást szorgalmazott, majd ezt elvetette.

A kormánypártok között a Matteo Salvini vezette Liga az oltás kötelezővé tétele helyett ingyenes tesztelést sürget.

Az ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt nemet mond a védettségi kötelezettség bővítésére úgy vélekedve, hogy a szigorítás a gazdasági tevékenységeket sújthatja. Az FdI indítványait a kormánypártok leszavazták, kivéve a jobboldali szövetséges Ligát, amely tartózkodott.

A szakszervezetek sem támogatják a kormány javaslatait, a gyáriparosokat tömörítő Confindustria szervezete szerint oltási kötelezettség esetén az ezt kiváltó tesztek költségét az államnak kell fizetnie.

Négyszáz egyetemi professzor eközben nyílt levélben utasította el az oltási igazolás kötelezővé tételét – közöttük már beoltottak is – , a szabadságjogok védelmére hivatkozva.

A római parlamentben sem kötelező az oltási igazolás, több szenátor és képviselő még az oltás első adagját sem vette fel.

A szeptember 13-án kezdődő tanév jelenléti oktatással, de turnusokkal és szájmaszkban indul el: hatéves kortól az osztályokban viselni kell a szájmaszkot.

A járványbiztos Francesco Paolo Figliolo tábornok bejelentette, hogy az olaszok nyolcvan százaléka legalább egy adag oltást kapott. A 12 év feletti lakosság valamivel több mint 72 százaléka lett átoltva, ami 38,8 millió olaszt jelent. Hangoztatta, hogy az 50 és 59 közötti korosztályban azonban még mindig 1,8 millió azoknak a száma, akik az első dózist sem kérték.

„Miattuk az egész oltási kampány veszélybe kerülhet” – mondta a járványbiztos.

Az olasz járványügyi adatok alapján a koronavírus negyedik hullámának lefolyása egyelőre a korábbiaknál enyhébb, az aktív fertőzöttek száma – például az USA-val ellentétben – nem közelítette meg az előző hullámokban elért csúcsokat és máris ellaposodni látszik:

Aktív koronavírus-fertőzöttek számának alakulása Olaszországban. Forrás: Worldometers

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő / Worldometers

Friss hírek