Rendkívüli állapotot vezetnek be a lengyel-fehérorosz határnál

Rendkívüli állapotot hirdetett a lengyel államfő a fehérorosz határ térségében az illegális migráció miatt a kormány kezdeményezésére csütörtökön.

A rendkívüli állapot két kelet-lengyelországi vajdaság – a Lublini és a Podlasiei – egy részét érinti, 183 községet, amely a három kilométer széles határmenti sávban található. Andrzej Duda rendelkezése harminc napig lesz érvényben.

Az érintett sávban felfüggesztik a gyülekezési jogot és a tömegrendezvényeket, kötelező lesz mindenkinek magánál tartania a személyazonosságát igazoló iratot, és a civilek számára tilos lesz a fegyverviselés. A helyieken kívül más nem tartózkodhat a térségben, a médiát kitiltják a zónából.

A korlátozások arányosak a fenyegetésekkel, céljuk a határon fennálló helyzet stabilizálása – hangsúlyozta sajtóértekezletén a lengyel belügyminiszter.

Lengyelország és az Európai Unió biztonságát védjük. Nem engedjük meg, hogy egy új, az EU-ba irányuló migrációs útvonalon találjuk magunkat” – hangsúlyozta Mariusz Kaminski.

Közölte, hogy az illegális bevándorlók átengedésével Minszk bosszút akar állni Lengyelország, Litvánia és Lettország, valamint az EU lépései miatt, ezért a 2015-ös migrációs válsághoz hasonló helyzetet próbál előidézni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Lengyelország a múlt héten megkezdte egy 2,5 méter magas határkerítés építését, a 180 kilométer hosszúra tervezett akadály 19 kilométeren már elkészült. A Fehéroroszország felőli migrációs nyomás miatt korábban Litvánia egész területén, valamint Lettország határmenti területein is bevezették a rendkívüli állapotot.

Hadgyakorlat a határnál

A rendkívüli állapot meghirdetésének másik okaként a Nyugat-2021 (Zapad-2021) fedőnevű, szeptember 10-én kezdődő orosz hadgyakorlatot jelölte meg Kaminski. A művelet egy részét Fehéroroszországban, közvetlenül a lengyel határ közelében tartják orosz és fehérorosz különleges egységek részvételével – tette hozzá.

A rendkívüli állapotról szóló elnöki döntést elvileg megvétózhatja a parlament, amely hétfőn tartja rendkívüli ülését, a kormánykoalíció mellett azonban egyes ellenzéki tömörülések is jelezték már, hogy támogatni fogják az államfő rendelkezését.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »