Fontos tanulság a friss izraeli járványadatokban

Tovább emelkedett a SARS-CoV-2-vírus okozta Covid-19 súlyos eseteinek és a lélegeztetőgépen lévők száma Izraelben – jelentette a helyi média hétfőn. Csakis oltatlan 60 alattiak kerültek kórházba, de a 60 évnél idősebbek között vannak oltottak is. 

Vasárnapra egy nap alatt 12-vel, 360-ra nőtt a Covid-19 súlyos tüneteit mutatók száma, miközben már 57 beteg lélegeztetőgép segítségére szorul, és 618-an kerültek kórházba a jelenleg 31 393 aktív vírushordozó közül. Már meghaladta a százat a koronavírusjárvány negyedik, fertőzőbb, delta hullámában elhunytak száma Izraelben. A több mint százezer teszt elvégzésével 3 372 új fertőzöttet azonosítottak, s ezzel 3,87 százalékra emelkedett a fertőzöttek aránya a tesztelésnél.

„A védőoltások hatékonyak, de több időt kell adnunk, hogy hatni tudjanak. Erre az egymillió, eddig be nem oltott ember és a harmadik oltásukat felvevő 60 évesnél idősebb korosztálynál is ügyelni kell” – mondta hétfőn a izraeli parlament, a kneszet egyik bizottságában Saron Elroj Prájsz, az izraeli egészségügyi minisztérium közegészségügyi osztályának vezetője.

„Nem látunk 60 évnél fiatalabb oltottakat a kórházakban”– hangsúlyozta a szakember.

„Csakis oltatlan 60 alattiak kerültek kórházba, de a 60 évnél idősebbek között vannak oltottak is” – tette hozzá a Walla hírportál szerint, és emlékeztetett rá, hogy a megfertőződött oltottak 80 százaléka senkinek sem adta tovább a vírust.

Zajlik a harmadik oltások beadása

Alig több mint egy héttel a 60 év fölöttiek újraoltásának kezdete után már közel félmillió, 496 220 idősebb izraeli látogatta meg harmadszor is az oltópontokat, miközben a múlt héten naponta csak 3-4 ezren vették fel az első vagy a második dózist.

Egyre több a fertőzött város az egészségügyi minisztérium honlapja szerint. 28 település piros, vagyis erősen fertőzött, 70 város és falu narancssárga, vagyis közepesen, és 91 helység sárga, vagyis enyhén fertőzött. Az alig, vagy egyáltalán nem érintett helységek száma 91 -re csökkent.

A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 810 018-at (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával – ez az ország lakosságának 62,48 százaléka, azonban ez nem bizonyult elégnek a koronavírus erősen fertőző delta variánsa által okozott újabb járványhullám megfékezéséhez.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek