Újabb dollárszázmilliókkal támogatja az USA Afganisztánt

A háború sújtotta ország iránti „állhatatos amerikai kötelezettségvállalás” részeként az Egyesült Államok újabb, több mint 266 millió dollár humanitárius segélyben részesíti Afganisztánt – jelentette be pénteki közleményében az amerikai külügyminisztérium.

Miközben az Egyesült Államok kivonja katonai erőit Afganisztánból, tartós elkötelezettségünk egyértelmű” – áll a külügyi tárca közleményében. „Továbbra is elkötelezettek vagyunk, hogy a rendelkezésünkre álló valamennyi diplomáciai, gazdasági és segítségnyújtási eszközünkkel támogassuk az afgán nép által vágyott és megérdemelt békés és stabil jövőt” – fogalmazott a State Department (amerikai külügyminisztérium).

A tervek szerint a mostani segélyből támogatnák azt a körülbelül 4,8 millió belső menekültet, akik közül csak idén 115 ezren kényszerültek elhagyni otthonaikat a harcok miatt. A pénzt – ahogyan korábban is – menedékek építésére, munkahelyek teremtésére, az alapvető és sürgősségi egészségügyi ellátás biztosítására és az alapvető higiéniai feltételek megteremtésére fordítanák.

Ezen kívül a külügyminisztérium fontosnak tartja a legkiszolgáltatottabb afgánok, a gyakran szexuális erőszak áldozatává eső nők és a lányok védelmi programjának támogatását. Az Egyesült Államok 2002 óta – a mostanival együtt – csaknem 3,9 milliárd dollárral támogatta Afganisztánt.

Joe Biden amerikai elnök április közepén jelentette be, hogy az amerikai csapatok a New York- i terrortámadás huszadik évfordulójáig, szeptember 11-ig kivonulnak Afganisztánból. Nem sokkal ezt követően Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is az ázsiai országban állomásozó NATO-erők kivonásáról tájékoztatott. Sokan attól tartanak, hogy a csapatkivonás nyomán Afganisztán káoszba süllyed. Elemzők szerint a kivonulás újabb polgárháborúba taszíthatja az országot, illetve lehetővé teheti a 2001-ben elűzött tálibok visszatérését a hatalomba.

Az Egyesült Államok tavaly állapodott meg az afgán kormány ellen harcoló tálibokkal a kivonulásról közel húszévnyi katonai beavatkozás után. Az iszlamista lázadók viszonzásképpen megígérték, hogy felhagynak a fegyveres támadásokkal, és részt vesznek az afganisztáni felek közötti béketárgyalásokon. A tálibok és az afgán kormány közötti tárgyalások mindazonáltal megrekedtek, nem sikerült kézzelfogható eredményt elérni, és a támadások sem szűntek meg.

A kivonulásról szóló döntést érték kritikák a demokraták és a republikánusok oldaláról is. Abban azonban szinte mindenki egyetért, hogy ideje véget vetni annak a két évtizede tartó háborúnak, amelynek során több mint 2200 amerikai katona halt meg, 20 ezer megsebesült, és körülbelül 2000 milliárd dollárjába került az országnak.

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »