Nem mehetnek külföldre a fehérorosz állampolgárok

Fehéroroszország ideiglenesen megtiltotta állampolgárainak, hogy elhagyják az országot – jelentette kedden a BBC brit közszolgálati média, a fehérorosz állami határbizottság Telegram-csatornájára feltett közlemény alapján.

A rendelkezés számos, külföldi tartózkodási engedéllyel rendelkező fehérorosz állampolgárt érint. A szigorítás alól csak a hivatalos úton tartózkodó közszolgálati alkalmazottak és az állami közlekedési vállalatok munkatársai képeznek kivételt.

A határbizottság arról számolt be, hogy számos kérvény érkezett be hozzájuk olyanoktól, akik el akarták hagyni az országot, mert tartózkodási engedélyt kaptak külföldi országoktól. Azonban jelenleg csak állandó külföldi tartózkodási engedély birtokában lehet elhagyni az országot, az ideiglenes dokumentum ehhez nem elég – tette hozzá a hatóság, a koronavírus-járvánnyal indokolva döntését. Az új utazási korlátozások a külföldiekre is vonatkoznak, akik csak tíznapos karantént követően távozhatnak az országból.

A határbizottság azt követően döntött a kiutazási tilalomról, hogy nemzetközi felzúdulást váltott ki a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatának földre kényszerítése Minszkben. A fehérorosz hatóságok bombafenyegetéssel indokolták a lépést, de bombát a gépen nem találtak. A járaton utazott viszont Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki újságíró-aktivista és orosz barátnője, akiket a gép földre kényszerítését követően őrizetbe vettek. Michael O’ Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint Minszkben szintén kiszállt a gépből négy, vélhetően a fehérorosz KGB-hez tartozó ügynök.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Fehéroroszországot számos ellenzéki elhagyta a tavalyi vitatott elnökválasztás óta. Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt és csapata például Litvániában keresett menedéket, Prataszevics tavaly november óta szintén Litvániában, Vilniusban élt, de Lengyelországba is sokan emigráltak a fehérorosz ellenzék köréből.

Cihanouszkaja külpolitikai tanácsadója, Valerij Kovalevszkij a Twitteren ítélte el a hatóságok döntését. A tanácsadó szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök súlyosan korlátozta az állampolgárok szabad mozgáshoz való jogát, azt állítva, hogy a külföldi tartózkodási engedély nem elég Fehéroroszország elhagyásához.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek