Agresszíven védi országa érdekeit Putyin

Oroszország pozitívan viszonyul Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök találkozójának gondolatához – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorában.

„Már mindent elmondtunk. Javaslatot tettek nekünk. Ezt mi tanulmányozzuk. Egészében véve pozitívan viszonyulunk hozzá” – mondta. Lavrov ugyanakkor nem kívánta kommentálni azt az értesülést, amely szerint a tervezett csúcs helyszíne Svájc lehet.

Joe Biden április 13-án, kettőjük második telefonbeszélgetése során tett javaslatot Putyinnak egy nyáron, Európában megtartandó csúcstalálkozóra. Az amerikai elnök június 11. és 13. között a G7 csoport csúcstalálkozóján vesz majd részt, ahonnan Belgiumba utazik tovább a NATO-csúcsra.

A júniusi G7 csúcson összejöhet a Biden-Putyin találkozó

Ugyanebben a vasárnapi magazinműsorban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arról beszélt, hogy Moszkva barátságban kíván élni más országokkal, de meg fogja védeni saját érdekeit. Így kommentálta Putyin elnök kijelentését, miszerint Oroszország „kiüti a fogát” mindenkinek, aki megpróbál „beleharapni”. Azt hangoztatta, hogy a barátság nem összetévesztendő a mentori hozzáállással, a diktátummal, a megtévesztéssel és a kettős mérce alkalmazásával.

„Mi tudjuk, hogyan kell barátkozni. De sohasem fogjuk megengedni senkinek, hogy olyasmire támasszon igényt, ami a miénk. És elég erősek vagyunk ahhoz, hogy ezt ne engedjük meg senkinek” – mondta.

Putyin egy csütörtöki tanácskozáson anélkül, hogy konkrétumokba bocsátkozott volna, nehezményezte, hogy vannak, akik nyilvánosan kifogásolják, hogy Szibéria kincseit egyetlen ország birtokolja.

„Mindenki belénk akar harapni valahol vagy kiharapni valamit belőlünk. De tudniuk kell azoknak, akik erre készülnek, hogy kiütjük a fogát mindenkinek, úgy, hogy ne tudjanak harapni. Ez nyilvánvaló. És ennek záloga a fegyveres erőink fejlesztése” – mondta az orosz elnök.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek