Sok problémás témát vitatnak meg az uniós külügyminiszterek tanácskozásán

Egyértelműen sokkal jobbak lettek az Európai Unió kapcsolatai az Egyesült Államokkal, jó úton haladunk egy erősebb partnerség felé – mondta Josep Borrell az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, az uniós tagállamok külügyminisztereinek hétfői tanácskozására érkezve.

Borrell elmondta, hogy a hétfői találkozóhoz videoösszeköttetésen keresztül csatlakozik John Kerry, az Egyesült Államok különleges klímamegbízottja is, akivel arról tárgyalnak a miniszterek, hogyan lehetne egységes erővel fokozottabban, még ambiciózusabb stratégiával fellépni a klímaváltozás ellen.

Ezen túl azonban számos problémás ügyet kell áttekinteniük a résztvevőknek. A főképviselő közölte:

  • Nem javulnak az Unió kapcsolatai Oroszországgal, mint ahogyan Libanonnal sem. A külügyminiszterek mindkét országgal kapcsolatban egyeztetik álláspontjukat.
  • Arra is kitért, hogy megvitatják majd a palesztin választásokkal összefüggő helyzetet is. Mint mondta, át kell tekinteni azokat az okokat, amelyek a szavazás elhalasztásához vezettek.
    „Az EU határozottan támogatta a palesztin választások megtartását, az izraeli vezetés azonban gátat vetett ennek, mivel nem engedélyezte a szavazást (a palesztinok lakta) Kelet-Jeruzsálemben” – jelentette ki.
  • A Nyugat-Balkánnal kapcsolatban Borrell azt hangsúlyozta, hogy az EU-nak még jobban el kell köteleződnie a térség iránt, és „jobb európai perspektívát” kell kínálnia az ott élőknek.
  • Heiko Maas német külügyminiszter érkezésekor kijelentette: elengedhetetlen az iráni nukleáris programról szóló, 2015-ben megkötött többhatalmi atomalku megmentése és a benne foglaltak teljes tiszteletben tartása minden érintett fél részéről.
    „A megállapodás helyreállítása az egyetlen eszköz arra, hogy Irán ne állítson elő atombombát, ez mindenkinek érdeke” – szögezte le.
  • Az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokról szólva a német diplomácia vezetője fontosnak nevezte, hogy az EU ne adja fel eddigi politikáját, különösen az emberi jogok érvényesítését célzó törekvéseit. „Az Európai Unió nyitott a párbeszédre Oroszországgal, most Moszkván a sor, hogy visszatérjen a tárgyalóasztalhoz” – fogalmazott.
  • Afganisztánról szólva Maas hangsúlyozta: fenn kell tartani az országnak  nyújtott uniós támogatást, mert szerinte ez segíti az elmúlt húsz évben  elért eredmények megőrzését, köztük az intézményi stabilitást, valamint a nők jogainak biztosítását, illetve a tartós béke megteremtését célzó afgán erőfeszítések valóra váltását.
  • A hétfői találkozón a miniszterek áttekintik még a Száhel-övezet helyzetét
  • valamint egyeztetnek a globális egészségügyi helyzetről és a világjárványokra való felkészültségről, tekintettel a G20-ak közelgő Globális Egészségügyi Csúcstalálkozójára.
  • Kapcsolódó cikkeink:

Eltűnt Navalnij harmadik kezelőorvosa, ketten már meghaltak

G7: sokszor került szóba Oroszország magatartása

Forrás: MTI

Friss hírek