Az EMA még mindig nem talált semmit az AstraZeneca oltással kapcsolatban

A vizsgálatok továbbra sem azonosítottak kockázati tényezőket sem életkorral, sem pedig a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka eseteivel kapcsolatban az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga esetében – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség közleményében kiemelte: a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem immár Vaxzevria névre keresztelt oltóanyaga, valamint a nagyon kisszámú, véralvadással kapcsolatos esetek közötti összefüggés továbbra sem bizonyított. Mivel azonban lehetséges, a vakcina esetleges mellékhatásainak elemzése folytatódik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Kilenc haláleset az AstraZeneca oltás után Németországban

Újabb gyanús, trombózisos eseteket találtak Spanyolországban

Kiemelték: az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait. Az ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) jövő hétre tervezett havi ülése után naprakész információkat tesz közzé az AstraZeneca oltóanyagának vizsgálatának állásáról – tették hozzá.

A vérrögképződéssel járó megbetegedés, amely a trombociták számának veszélyes mértékű emelkedését is előidézte néhány esetben, eddig igen alacsony arányban ugyan, de több országban is előfordult az AstraZeneca cég termékével beoltottak körében. Az uniós gyógyszerügynökség vizsgálatot folytat a vérrögképződéses esetek, illetve az ez idáig uniós használatra engedélyezett valamennyi vakcina, köztük a Pfizer/BioNtech, a Moderna és a Johnson & Johnson oltóanyagai esetleges mellékhatásainak kiderítésére.

Az EMA azért végez rendkívüli vizsgálatot, mert március elején és azóta több ország bejelentette: elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében. A korlátozást egyes országok azóta feloldották, mások megerősítették, Németországban és Kanadában például tegnap életkor szerint korlátozták az oltás használatát.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »