Talán az utolsó lezárás következik Csehországban

Csehországban április 11-ig újra meghosszabbítják a március 28-án lejáró szükségállapotot – döntött a cseh parlamenti alsóház pénteken. A különleges jogi helyzetet hivatalosan a kormány fogja kihirdetni vasárnap.

Az Andrej Babis vezette kormány a szükségállapot egy hónapos meghosszabbítását kérte, de az egész napos vita után a képviselők a kormányt kívülről támogató kommunista párt kompromisszumos javaslatát fogadták el. Ennek alapján a szükségállapot, amelynek fenntartását a kormány a koronavírus-járvány elleni óvintézkedésekkel indokolta, még két hétig lesz érvényben.

Csehországban az utóbbi napokban ugyan némileg enyhül a járvány, javul a kórházi helyzet is, de az aktív fertőzöttek száma továbbra is rendkívül magas (185.313 fő, ami azt jelenti, hogy a teljes lakosság 1,73%-a jelenleg is aktív fertőzött), így a kormány egyelőre nem kíván enyhíteni a szigorú óvintézkedéseken. A kormányfő és az egészségügyi miniszter egyaránt úgy fogalmazott: remélik, hogy ez a szükségállapot utolsó meghosszabbítása.

“Erősen bízom abban, hogy ez az utolsó lockdown, de egyben ez a legfontosabb” – jelentette ki Andrej Babis a parlamentben.

A Spolu (Együtt) választási blokkba tömörült jobboldali ellenzéki pártok a szükségállapot meghosszabbítása ellen szavaztak. Szerintük a különleges jogi helyzet további fenntartása felesleges, és ok nélkül korlátozza az állampolgárok jogait. Markéta Adamová Pekarová, az ellenzéki TOP 09 elnöke szerint a járványt a pandémiatörvény alapján kellene kezelni, és nem lenne szabad korlátozni az állampolgárok jogait. Csehországban jelenleg egyebek között tilos a szabad mozgás az egyes járások között.

Csehország gyakorlatilag világelső a koronavírus miatti halálozás tekintetében, lakosságarányosan 1 millió főre vetítve immár 2404 az elhunytak száma. Más oldalról közelítve már minden 416. cseh lakossal végzett a koronavírus. Ez a mutató csak a 33 ezer lakosú, az Egyesült Királysághoz tartozó Gibraltáron (2791 halott / 1 millió lakos) és a 34 ezres városállamban, San Marinóban magasabb (2472 halott / 1 millió lakos).

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő / Worldometers

Friss hírek

Boris Johnson belebukhat a buli-botrányba

A brit kormány egykori minisztereinek egyike is lemondásra szólította fel szerdán Boris Johnson miniszterelnököt, aki az utóbbi hetekben kormányfői megbízatásának eddigi legnagyobb politikai botrányába keveredett a koronavírus-járvány elleni szigorú korlátozások idején rendezett Downing Street-i bulik miatt.

Read More »

Leave a Reply