Kína újabb lépést tett Hongkong teljes bekebelezése felé

Elfogadta a kínai parlament a hongkongi választási rendszer átalakításáról szóló határozattervezetet csütörtökön, az Országos Népi Gyűlés éves ülésszakának zárónapján.

A 2895 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadott tervezet szövegének véglegesítése a kínai törvényhozás jogi bizottságának feladata, a végleges verzió pedig a kínai parlament állandó bizottságának jóváhagyásával lép jogerőre. A módosítás a kínai fél szerint a hongkongi választási rendszerben lévő joghézagokat orvosolja majd, “biztosítva ezáltal a különleges státuszú város fejlődését és stabilitását”.

Szakértők szerint a választási rendszer módosításával Peking megszilárdíthatja fennhatóságát Hongkong felett, hiszen a változtatás alapját a “hazafiak kormányozzák Hongkongot” elv képezi, a “hazafit” pedig kínai illetékesek a Kínai Kommunista Párt iránt elkötelezett, Peking Hongkong feletti fennhatóságát elismerő emberként definiálták.

A módosítás alapján a zömében Peking-párti, a hongkongi kormányzót is megválasztó bizottság választaná meg a város törvényhozóinak egy részét, továbbá közvetlenül venne részt a hongkongi törvényhozói tanács tagjainak jelöltek előterjesztésében. A jelenleg 1200 fős bizottság a reformként emlegetett intézkedések nyomán 1500 fősre duzzadna, miközben a törvényhozói tanács 70 fős létszámát 90 fősre bővítenék.

A jelenleg érvényben lévő választási rendszerben a törvényhozó tanács tagjainak felét közvetlenül a hongkongi választók választják meg, míg a további 35 tagról szakmai vagy egyéb érdekcsoportok döntenek. Egyes megfigyelők szerint a “reformokat” követően félő, hogy az ellenzéki jelöltek nem kapnak esélyt arra, hogy induljanak a választásokon.

Kínai részről szintén elsősorban Hongkong stabilitásának helyreállításával indokolták azt a nemzetbiztonsági törvényt is, amelyet a kínai törvényhozás a tavaly júniusban megtartott éves plenáris ülésén fogadott el, válaszul a városban 2019-ben hónapokon át tartó kormányellenes tüntetéshullámra.

A törvényt hongkongi demokráciapárti aktivisták, valamint egyes külföldi kormányzatok is kifogásolják amiatt, mert szerintük súlyosan csorbítja a hongkongi szabadságjogokat, márpedig Kína az “egy ország, két rendszer” elve alapján nagy fokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város anyaországhoz történő, 1997-es visszakerülését követő ötven évre.

Hongkong a nemzetbiztonsági törvény bevezetése nyomán idén első alkalommal lekerült a Heritage Foundation washingtoni székhelyű agytröszt a világ legszabadabb gazdaságait rangsoroló listájáról, amelyet 25 éven át vezetett.

Friss hírek

Piaci körkép: megpihen a DAX a kétnapos rali után

Vegyes hangulatban kezdték a napot az európai indexek, a befektetők a meglévő oltások hatásosságát mérlegelik az új vírusvariánsra vonatkozóan. A BioNTech mely a Pfizerrel együtt gyárt vakcinákat, 6%-ot esett, miután egy tanulmány szerint az Omicron részlegesen ki tudja kerülni a kétdózisos vakcina nyújtotta védelmet. 

Read More »

Csökken az Omicron miatti aggodalom, 15.600 pont felett a DAX

Magasabban kezdték a napot az európai indexek, köszönhetően a kínai monetáris feltételek lazításának és annak, hogy az Omicron vélhetően mégsem lesz olyan negatív hatással a gazdasági fellendülésre, mint azt előzetesen gondolták. Másrészről viszont ez egyben azt is jelenti, hogy a jegybankok tartják magukat ahhoz, hogy elkezdik visszavonni a piaci ösztönző eszközöket.

Read More »

Leave a Reply