Hollandia lazít a járványügyi intézkedéseken

Mark Rutte holland ügyvivő kormányfő kisebb mértékű enyhítéseket jelentett be kedd este a koronavírus-járvány terjedését korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban.

A bejelentés szerint március 2-ától újranyithatnak az általános iskolák, továbbá a fodrász-, illetve masszázsszalonok. A miniszterelnök azonban hangsúlyozta: amennyiben a járványmutatók jelentősen romlanak, az enyhítéseket hatályon kívül helyezik.

Rutte közölte: noha a járvány harmadik hulláma elkerülhetetlenül elérte Hollandiát, egyes korlátozó intézkedéseken enyhíteni kell, mert a lezárások következményei súlyosan érintik mind a lakosságot, mind pedig az ország gazdaságát.

Az este 9 órától reggel fél ötig tartó kijárási tilalom a kormány korábbi határozata értelmében március 15-ig érvényben marad. A január 23-án bevezetett rendelkezés tiltakozást, sőt tüntetéseket váltott ki, egy hágai bíróság annak azonnali feloldására szólított fel. Az elsőfokú ítéletet a holland kormány megfellebbezte, a bíróság másodfokon pénteken hoz írásbeli határozatot arról, hogy hatályon kívül kell-e helyezni a korlátozó intézkedést.

Hollandiában december közepe óta szigorú lezárások vannak érvényben, a kereskedelmi és vendéglátó egységek zárva tartanak. A mintegy 17 millió lakosú országban az elmúlt héten napi átlagban mintegy 4300 új fertőzöttet azonosítottak, 19 százalékkal többet, mint az azt megelőző hét napban. 7 százalékkal növekedett a járvány következtében elhunytak száma is, naponta átlagosan 94 ember vesztette életét.

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »