Trump továbbra is népszerű

A republikánusok háromnegyede azt szeretné, hogy Donald Trump volt amerikai elnök komoly szerepet töltsön be a pártban – derül ki a Quinnipiac Egyetem frissen közzétett országos közvélemény-kutatásából.

A felmérés – amelyet csütörtöktől vasárnapig, több mint 1000 amerikai felnőtt megkérdezésével tartottak – kimutatta, hogy a republikánusok csupán ötöde nem akarja, hogy a volt elnök továbbra is meghatározó szerepet töltsön be a pártban.

A közvélemény-kutatás adatai szerint a republikánusok 87 százaléka azt mondta, hogy Donald Trumpnak ismét meg kell engedni, hogy elinduljon az elnöki székért folyó versenyben. Ezzel szemben az összes válaszadó 55 százaléka azt mondta, hogy a volt elnököt a jövőben el kell tiltani a választott tisztség betöltésétől.

Lehet, hogy Trump kevésbé népszerű, de biztosan nem vesztette el a támogatottságát a republikánusok körében – mondta az egyetem közvélemény-kutatási elemzője. Tim Malloy úgy fogalmazott: “Kétszer folytattak ellene alkotmányos felelősségre vonási eljárást, a tárgyaláson a demokraták gyalázták és a közösségi média gyakorlatilag elhallgattatta. Mindezek ellenére Donald Trump szilárdan áll a lábán a Republikánus Párton belül”.

Donald Trump egy 2016-os kampányrendezvényen, kép forrása: Flickr

A volt elnököt az Egyesült Államok szenátusa szombaton felmentette az ellene lázadás szítása vádjával indított impeachment-eljárás végén. A felsőház az utolsó tárgyalási napon 57:43 arányban szavazott arról, hogy Donald Trump a felhozott vádak alapján bűnös, azaz az összes demokrata szenátoron kívül hét republikánus felsőházi képviselő szavazott arra, hogy az előző elnököt el kellene ítélni, ehhez azonban a szenátusban kétharmados többség kellett volna. A testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya, így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellett volna az elnök elítélését.

A tárgyalás befejezésének másnapján, vasárnap a Politico hírportál és a Morning Consult globális közvélemény-kutató cég felmérése azt mutatta ki, hogy tíz republikánusból hat szerint Trumpnak fontos szerepet kellene játszania a párt életében, valamint hogy tízből nyolc republikánusnak kedvező a véleménye a volt elnökről. A felmérés szintén kimutatta, hogy népszerűségét tekintve Trump jelenleg messze megelőzi a potenciális 2024-es republikánus elnökjelölt-aspiránsokat.

Trump is maradna a politikában

Szenátusi felmentése után Donald Trump közleményében utalt arra, hogy ismét tevékenyen részt vesz majd a politikai életben. “Az a történelmi, hazafias és gyönyörű mozgalmunk, amelynek célja, hogy Amerikát ismét nagyszerűvé tegyük, csak most kezdődött. Az elkövetkező hónapokban sok mindent kell megosztanom veletek, és várom, hogy folytathassuk hihetetlen utunkat” – írta.

Vannak azonban a republikánus párton belül olyan meghatározó személyiségek is, akik a volt elnök nélkül képzelnék el a politikai tábor jövőjét. A szenátusban kisebbségben lévő republikánusok vezetője, Mitch McConnell hétfőn, a Wall Street Journal amerikai napilapban megjelent véleménycikkében azt írta: nem kérdés, hogy Donald Trump erkölcsi felelősséget visel a január 6-ai eseményekkel kapcsolatban. Mint fogalmazott: “A nemzetnek valódi alkotmányos bajnokokra van szüksége, nem pedig számító képviselőkre”.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Piaci körkép: aggódik, de még kitart Európa

A DE30 éles eséssel kezdte a mai napot, de az index el tudott pattanni napi mélypontjáról a július közepén indult esés 50%-os visszatérési szintjének környékén (15.415 pont). Míg Ázsiában, leginkább Kínában borús a hangulat, úgy tűnik, Európában még nem adják fel a harcot a bikák.

Read More »

Augusztustól szigorít a beutazási feltételeken Hollandia

Augusztus 8-tól csak a teljes beoltást igazoló tanúsítvánnyal vagy negatív koronavírus-teszttel lehet belépni az országba - közölte Mark Rutte holland ügyvezető miniszterelnök hétfőn. Az intézkedés az összes unión belül utazót érinteni fogja, fő oka pedig az aktív fertőzöttek számának erőteljes és hirtelen megugrása.

Read More »