Friss hírek

Káoszba fulladt Biden elnökké választása

Szerdán Donald Trump elnök több száz támogatója – példátlan módon – megrohamozta a Capitoliumot, miközben ott éppen arról folyt a kétpárti tanácskozás, hogy hivatalosan is elnökké válasszák Joe Bident.

A történtek előzményéhez tartozik, hogy Donald Trump (még) hivatalban lévő elnök következetesen elutasítja az elnökválasztás eredményét, sőt, mindössze órákkal a kongresszusi ülés előtt még Mike Pence alelnököt győzködte, hogy vétózza meg az elektori szavazatokat. Pence erre nem volt hajlandó – bár azt is hozzátette, hogy ha akarná se tudna eleget tenni Trump kérésének.

Az ülés tehát javában folyt, amikor is az elnök hívei egyre agresszívabbá váltak, és rövid időn belül – miután a biztonsági erők nem tudták őket feltartóztatni – betörtek a washingtoni törvényhozás épületébe. A kongresszusi ülést felfüggesztették, a bent lévő politikusokat biztonságba helyezték.

A rend azóta úgy-ahogy helyre állt, az ülést folytatják, azonban a káoszban négy ember életét vesztette, többen pedig – mind a tüntetők, mind a rendőrség részéről – megsérültek. Muriel Bowser, Washington DC polgármestere a biztonság kedvéért csütörtök reggelig kijárási tilalmat rendelt el.

Trump most is ellentmondásosan reagált

Trump, aki korábban még buzdította hívet, a zavargások elharapódzása után arra kérte a tüntetőket, hogy tartózkodjanak az erőszaktól. Az elnöknek egyébként végül sikerült kiprovokálnia, hogy mind a Facebook, mind a Twitter törölje néhány bejegyzését, amiben a tüntetőkhöz szólt. Utóbbi platform 12 órára fel is függesztette Trump fiókját, sőt, azt is kilátásba helyezte, hogy örökre letiltja azt.

Joe Biden elítélte a történteket; televíziós beszédében úgy fogalmazott, hogy “demokráciánk példátlan támadásnak van kitéve és a Capitoliumnál történt események támadás a jogállamiság ellen”.

Frissítés: a kongresszus csütörtökön kora reggel megerősítette Biden elnökké választását. Innen már csak egy lépés – a január 20-ai beiktatás – választja el a demokrata párti politikust attól, hogy hivatalosan is ő legyen az Egyesült Államok 46. elnöke.

Forrás: Reuters / CNBC / BBC / Twitter / Kitekintő

Friss hírek