Zárva maradnak az olaszországi sípályák

Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter nem engedélyezte a sípályák február 15-től tervezett megnyitását, ehelyett március 5-ig meghosszabbította a zárva tartásukat – közölte a tárca vasárnap este.

A miniszter azonnali rendelkezéssel hatályon kívül helyezte a sípályák megnyitásáról szóló döntéseket, amelyeket a tartományok még az előző kormány intézkedései alapján hoztak.

Többek között az alpesi Lombardia, Piemonte, Friuli Venezia Giulia és Veneto régió tervezte február 15-től újranyitni a lassan egy éve lezárt sípályákat, noha az egészségügyi hatóságok nem támogatták a síturizmus újraindítását az új koronavírus mutációinak – különösen a nagy-britanniai variáns – erőteljes terjedése miatt, amely elsősorban az észak-olaszországi térségeket érinti.

A régiók tiltakoztak az utolsó pillanatban érkezett tiltás miatt

Daniele D’Amario a régiók tanácsának idegenforgalmi felelőse hangoztatta, hogy hatalmas veszteségről van szó, mivel az olasz Alpokban minden készen állt a turisták biztonságos fogadására. Kiemelte, hogy a sípályák megnyitását az egészségügyi minisztérium az utóbbi hónapokban már négyszer elhalasztotta, most pedig az utolsó pillanatban ismét leállította.

A téli üdülőhelyként ismert piemonti Bardonecchia polgármestere, Francesco Avati viccnek nevezte Róma tétovázását. Kijelentette: komolyabbnak tartja Franciaországot, ahol lezárták a sípályákat, és nem áltatják az ágazatban dolgozókat.

A Bardonecchiában található Campo Smith síkomplexum, kép forrása: Flickr

A gazdasági fejlesztésért felelős Giancarlo Giorgetti, a Liga párt szombaton munkába állt minisztere szerint a síszezonnak ezzel vége. Giorgetti azonnali anyagi segítséget szorgalmazott az észak-olaszországi síturizmusnak, s megjegyezte, hogy az eddig ígért 4,5 milliárd euró állami forrás nem elegendő.

Az ágazat évi 12 milliárd euró forgalmat bonyolít le, és – a sípályák térségében működő vendéglátást is számolva – 400 ezer embernek ad munkát. Az olaszországi síturizmus évente 4 millió vendéget fogad, egyharmadukat december és január között.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Csődvédelmet kért a CSA

Csődvédelmet kért a CSA cseh légitársaság a pénteken publikált közleménye szerint. A cég a honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a prágai cégbíróságon fizetésképtelenné válás miatt csődöt jelentett, mivel lejárt az állami hitelgarancia.

Read More »