Fokozatosan újranyit Izrael

Izraelben háromlépcsős tervet dolgoztak ki a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások enyhítésére – jelentette a helyi média szerdán.

A harmadik országos zárlat idején a gyerekek több mint egy hónapig voltak otthon, és többségük – a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint 90 százalékuk, a katonai rádióban megszólaló egészségügyi minisztériumi illetékes szerint pedig 75 százalékuk – továbbra is az internet segítségével folytatja a tanulást, mert az oktatási intézmények csak a kevésbé fertőzött „zöld” és „sárga” településeken, illetve a nagyvárosok ugyanilyen besorolású lakónegyedeiben nyílnak meg.

Az üzlettulajdonosok, a szállodások és a vendéglősök jelentős része bejelentette, hogy csütörtöktől fogadják az ügyfeleket rendkívüli biztonsági rendszabályokkal, noha az előírások szerint továbbra is csak az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak működhetnek.

Háromlépcsős terv

Az egészségügyi szakemberek háromlépcsős tervet dolgoztak ki a gazdasági élet újraindítására, amelyet a koronavírus ügyeivel foglalkozó kabinet kedd esti ülésén ismertettek:

  • A 12-es kereskedelmi TV értesülése szerint az első, már vasárnap megkezdődött szakaszban megnyitották a parkokat, és engedélyezték a vendéglőknek a házhozszállítás mellett az elvitelre főzést is.
  • Február 23-án kezdődhet a második szakasz, amennyiben addigra már legalább 3 millió embert kétszer beoltottak – köztük az 50 évnél idősebbek 90 százalékát -, és a fertőzés reprodukciós rátája egynél alacsonyabb lesz, vagyis visszaszorulóban lesz a járvány. Ebben a szakaszban újabb iskolai évfolyamokat nyitnak meg, a boltok is felhúzhatják a redőnyöket, továbbá a bevásárlóközpontok, a vendéglők, a konditermek és a szállodák fogadhatják az oltottakat, illetve azokat, akiknek 72 órán belül készült negatív koronavírus-tesztje van.
  • A harmadik szakaszt március 3-tól tervezik, ha addig 4 millió oltott lesz az országban, az 50 év felettiek 95 százaléka megkapta a vakcina mindkét dózisát, és továbbra is stabil a reprodukciós ráta. Ekkor az iskolák további évfolyamainak újraindítása várható, s bárki beülhet majd az éttermekbe és a kávéházakba. A különösen fertőzött, „piros” településeken lévő iskolákban ebben a szakaszban is csak a szabad ég alatt, legfeljebb tízfős csoportokban lehet tanítás.

Lassulóban az oltási kampány

Az óvatos nyitás mellett lelassult az oltások üteme, noha minden 16 évnél idősebb állampolgárt fogadnak az oltóhelyeken. A fiatalabb korosztály ugyanis a vártnál kevésbé jelenik meg, amiben szerepe lehet a közösségi médiában terjedő álhíreknek is.

Kedden 65 424 embert oltottak be először és 65 048-at másodszor – három hét elteltével – a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. Az oltási kampány kezdete, december 20-a óta 3 607 920-an, azaz az ország lakosságának 39,15 százaléka kapta meg az első és 2 223 906-an a második dózis vakcinát is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Kedden 80 928 tesztből 6062 vírushordozót azonosítottak, ami 7,8 százalékos arányt jelent. Tavaly március óta 706 416-an fertőződtek meg koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. Jelenleg 70 444 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1606 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 1020-an súlyos állapotban vannak, és 317 ember van lélegeztetőgépen. A SARS-CoV-2 okozta betegségben tavaly február óta 5233-an vesztették életüket az országban.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »