Izraelben már a fiatalokat is oltják

Csütörtöktől minden 16 évesnél idősebb izraeli beoltathatja magát a koronavírus ellen – jelentette be az izraeli egészségügyi minisztérium.

A tárca közlése szerint a 16 évesnél idősebbek közül bárki kérhet időpontot az oltásra, mindenki előtt megnyitották az oltóhelyeket, de az idősebbek továbbra is elsőbbséget élveznek, hamarabb sorra kerülnek. A minisztérium két héten belül 90 százalékos oltottságot szeretne elérni a 60 évesnél idősebbek korosztályában.

Kép forrása: The Economist

A koronavírus-járvány okozta válság megoldásában csakis a gyors oltási kampánytól remélik a megoldást az izraeli hatóságok, miután a január 8-án kezdődött harmadik országos zárlat eredménytelenül ért véget, hiszen jelenleg magasabb a naponta azonosított új fertőzöttek száma, mint az elején, és ismét növekszik a fertőzés terjedését jelző reprodukciós ráta is.

A 12-es kereskedelmi tévében megszólaló járványügyi szakértők szerint az oltási kampányt hátráltatja, hogy Izraelben nem lehet elérni a nyájimmunitást a gyermekek beoltása nélkül, a vakcinákat azonban gyermekeknek egyelőre nem adják be, mert nem tesztelték azon a korosztályon. Ezért csakis hosszabb időt igénylő további tanulmányok és tesztek után lehet alkalmazni őket a kisebbeknél, ha már számukra is biztonságosnak bizonyultak.

Szerdán 59 162 embert oltottak be először és 48 246-ot másodszor – három hét elteltével – a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. Az oltási kampány kezdete, december 20-a óta 3 298 233-an kapták meg az első és 1 906 942-en a második dózis vakcinát is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Nemhogy konszenzus, párbeszéd sincs a politikai vezetők között

A hét elején péntek reggel 7 órára tűzték ki a rendkívüli intézkedések, az országos karantén záró időpontját. Az utána következő nyitás lépéseiről összehívott kormányülést Benjámin Netanjahu miniszterelnök csütörtökre halasztotta.

A döntéshozatalban teljesen egymásra utalt két politikus, Netanjahu és Beni Ganz védelmi miniszter nem egyeztet egymással, az izraeliek pedig még nem tudják, miként készüljenek a jövő hétre, megnyitnak-e az óvodák, iskolák, bemehetnek-e majd munkahelyeikre.

A Netanjahuval rivalizáló, de vele koalícióban kormányzó Ganz a 12-es tévé stúdiójában azzal vádolta a kormányfőt, hogy az emberek életével játszik, s a védelmi miniszter pártjában, a Kék-Fehérben úgy vélik, Netanjahu azért húzza az időt, mert legalább erre a hétvégére szeretné meghosszabbítani az egyre népszerűtlenebb zárlatot.

Forrás: MTI

Friss hírek

Gázellátás: ezt a telet bőven kihúzza Európa

Az elmaradt orosz földgázszállítások kétharmadát sikerült pótolni - elsősorban a korábbinál nagyobb mennyiségű cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzésével és a Norvégiából vezetéken érkező gázmennyiség növelésével -, így Európának a tél végéig szükséges földgáztartaléknál nagyobb készlete van - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett szektorelemzésében.

Read More »

Tovább közeledik egymáshoz Ukrajna és az EU

Az Európai Unió központi intézményeinek és magasrangú vezetőinek kijevi látogatása azt jelzi, hogy Ukrajna komoly előrehaladást ért el az uniós tagság felé, és üzenet a befektetőknek, hogy Ukrajna tovább fog haladni ezen az úton - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Kijevben, az EU és az ukrán kormány együttes ülésén.

Read More »