Sokkal kevesebb gyerek született tavaly Kínában

Miután a koronavírus-járvány gazdasági hatásai sokakat eltántoríthattak a gyermekvállalástól, tavaly jelentősen visszaesett a regisztrált újszülöttek száma Kínában – derül ki a kínai közbiztonsági minisztérium közleményéből.

2020-ban összesen 10,035 millió újszülöttet regisztráltak Kína közbiztonsági hivatalaiban. A tavaly született gyermekek 52,7 százaléka volt fiú, és 47,3 százalékuk lány.

A kínai statisztikai hivatal tavaly január 17-én közölt adata szerint 2019-ben 14,65 millió volt a születések száma Kínában. A statisztikai hivatal februárban teszi majd közzé a 2020-as adatot, amely mutathat némi eltérést a közbiztonsági minisztérium által hétfőn közölt adathoz képest, hiszen utóbbi a 2020. december 31-éig valamely hivatalban regisztrált újszülöttek számát tükrözi. A két adat közötti különbég azonban így is jelentős visszaesést sejtet a születések számát illetően.

Bár a kínai kormányzat már eltörölte a több mint három évtizeden át alkalmazott egykepolitikát, lehetővé téve minden házasságban élő párnak, hogy két gyermeket vállaljon, a születések száma évről évre mérséklődik Kínában. Az ország emiatt az elöregedés problémájával küzd: jelenleg a lakosság mintegy ötöde 60 év feletti, 2050-re pedig a népesség egyharmadát teheti majd ki ez a korosztály. A gyermekvállalási kedvre leginkább a magas költségek nyomják rá bélyegüket, a helyzeten pedig az országban tavaly év elején elharapódzó koronavírus-járvány csak tovább ronthatott, ugyanis sokan kerültek létbizonytalanságba a járvány okozta gazdasági problémák miatt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Reuters

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »