Újabb amerikai vakcinát vizsgál az EMA

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a Novavax amerikai gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni oltóanyagának felülvizsgálati eljárását – közölte szerdán az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség.

Az EMA közleménye szerint a laboratóriumi vizsgálatok és a klinikai tesztek kezdeti eredményei alapján az uniós ügynökség úgy döntött, hogy megindítja a gördülő felülvizsgálati eljárást (rolling review). Ez azt jelenti, hogy a tesztek adatait és eredményeit az ügynökség még a forgalomba hozatali engedély iránti hivatalos kérelem benyújtása előtt értékeli, lerövidítve ezzel a folyamatot.

A Novavax még nem nyújtott be hivatalos forgalomba hozatali engedély iránti kérelmet az EMA-hoz. A vakcina európai uniós forgalmazását a benyújtást követő vizsgálat eredménye alapján az EMA pozitív ajánlásával az Európai Bizottságnak kell hivatalosan engedélyeznie.

Az EB december közepén zárta le a Novavax vállalattal a koronavírus elleni lehetséges oltóanyaga beszerzéséről folytatott megbeszéléseket. A tervezett szerződés lehetővé tenné az Európai Unió számára 100 millió adag, illetve akár további 100 millió adag oltóanyag megvásárlását.

Az amerikai vállalat január végén ismertetett közleménye szerint a koronavírus eredeti változatával szemben a vakcina 95,6 százalékos, az új brit variánssal szemben pedig 85,6 százalékos hatékonyságú lehet. A cég számítási módszertana alapján a Novavax oltóanyagának hatékonysága a vizsgálati csoport összességére vetítve 89,3 százalékos. Információk szerint a vakcina azonban kevésbé hatékony a vírus dél-afrikai változatával szemben.

Eddig a Pfizer/BioNTech, a Moderna és AstraZeneca vakcinái váltak elérhetővé az Európai Unió 27 tagállamában. A Szputnyik V fejlesztői január 20-án kérték az oltóanyag európai bejegyzését, a Covid-19 elleni első orosz vakcina fokozatos szakvizsgálatának folyamata februárban kezdődhet meg.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Csődvédelmet kért a CSA

Csődvédelmet kért a CSA cseh légitársaság a pénteken publikált közleménye szerint. A cég a honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a prágai cégbíróságon fizetésképtelenné válás miatt csődöt jelentett, mivel lejárt az állami hitelgarancia.

Read More »