Covid-vakcinák: a szakértők bizakodóak

Az oltásbiztonsági szakértők és a közegészségügyi tisztviselők bíznak abban, hogy az Egyesült Államokban alkalmazott Pfizer/BioNTech, illetve Moderna vakcinák egyaránt hatásosak lesznek a koronavírus új változatai ellen.

A napokban két változat – a Dél-Afrikában és a Brazíliában megjelent vírustörzs – keltett aggodalmat az amerikai tudósok körében, akik attól tartanak, hogy a variánsok befolyásolhatják az oltások hatékonyságát. A betegségmegelőzési és -ellenőrzési központ (CDC) szerint az USA-ban (szerencsére) eddig egyik változatot sem mutatták ki az elvégzett koronavírus-tesztek.

„Úgy tűnik, hogy a vakcinák a különféle vírusvariánsok ellen is hatékonyak lesznek” – mondta Dr. Anthony Fauci ismert járványügyi szakember, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója csütörtökön, a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján.

Ezt az álláspontot Dr. Rochelle Walensky, a CDC új igazgatója szintén megerősítette. „Csak emlékeztetni szeretném az embereket arra, hogy szinte egyetlen vakcinánk sem 95%-os hatékonyságú” – fogalmazott Walensky. Összehasonlításképpen: az influenza elleni oltás mindössze 40-60%-ban hatásos.

„Ha a jelenlegi oltások továbbra is ilyen magas hatékonyságúak lesznek, és a vírus új változatai ellen mondjuk 75 százalékra csökken a védekező képességük, ezek a vakcinák még akkor is rendkívül hasznosak” – mondta el a téma kapcsán Dr. Norman Baylor, a Biologics Consulting elnöke és vezérigazgatója, valamint az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) vakcinakutatással foglalkozó részlegének korábbi igazgatója.

  • Friss cikkünk a témában:

Forrás: NBC News

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »