Joe Biden nem vesztegeti az időt

Joe Biden, az Egyesült Államok frissen beiktatott elnöke mindössze néhány órával a ceremónia után meg is kezdte a munkát: 17 rendeletet írt alá egy füst alatt – ebből 9 olyat, amelyekkel Donald Trump korábbi intézkedéseit vonta vissza.

A CNN összegzése szerint az alábbi rendeletek születtek tegnap – a csillaggal jelölt pontok azok, amelyek a távozó elnök határozatait semmisítik meg:

  1. A “100 napos maszkviselési kihívás”, amelyben arra kérik az amerikaiakat, hogy 100 napig hordják a maszkot – ezt egyébként a szövetségi épületekben azonnali hatállyal kötelezővé is teszik, és arra sürgetik az államok vezetését, hogy tegyenek hasonlóképpen.
  2. Felfüggesztik az Egyesült Államok kivonulását az Egészségügyi Világszervezetből (WHO), Dr. Anthony Faucit pedig kinevezik az amerikai küldöttség vezetőjének a szervezetben.*
  3. Létrehoznak egy, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos koordinátori tisztséget, aki közvetlenül Bidennek számol majd be a helyzet alakulásáról, továbbá irányítja az oltások és orvosi berendezések gyártására és terjesztésére irányuló erőfeszítéseket.
  4. Legalább március 31-éig meghosszabbítják a kilakoltatási moratóriumot.
  5. Legalább szeptember 30-áig meghosszabbítják a diákhitel-törlesztések (és az ezzel járó kamatfizetések) alóli mentességet.
  6. Az Egyesült Államok újra csatlakozik a párizsi klímaegyezményhez – ez a folyamat 30 napot fog igénybe venni.*
  7. Leállítják a Keystone XL vezeték építését, továbbá arra utasítják az ügynökségeket, hogy vizsgálják felül és fordítsák vissza Donald Trump több mint száz, környezetvédelmet érintő intézkedését.*
  8. Feloszlatják a Trump-adminisztráció által alapított 1776 Bizottságot – amelynek feladata a “hazafias nevelés” előmozdítása lett volna – és utasítják az ügynökségeket, hogy vizsgálják felül a faji egyenlőség biztosítása érdekében tett lépéseiket.*
  9. Elejét veszik a munkahelyi diszkriminációnak.
  10. Elrendelik, hogy az állampolgársággal nem rendelkezőket is vegyék bele a népszámlálásokba, továbbá hogy mostantól legyen kongresszusi képviseletük is.*
  11. Megerősítik a DACA-programot, amely azoknak a fiataloknak nyújt védelmet a kitoloncolás ellen – és egyben munkavállalási lehetőséget is -, akiket illegális bevándorlóként érkező szüleik hoztak kisgyermekként, 16. életévük betöltése előtt az Egyesült Államokba, és aztán ott is nőttek fel.
  12. Feloldják az egyes muszlim országokból érkezőkkel szemben Trump által bevezetett beutazási tilalmat.*
  13. Eltörlik az előző adminisztráció bevándorlási hivatalok végrehajtó hatalmát kiterjesztő intézkedéseit.*
  14. Leállítják a mexikói határra tervezett fal építésének finanszírozását.*
  15. 2022. június 30-áig meghosszabbítják a kitoloncolásra váró libériaiak tartózkodási és munkavállalási engedélyét.
  16. A végrehajtó hatalom kinevezettjeit kötelezik, hogy írjanak alá egy etikai záradékot, amely megtiltja számukra, hogy személyes érdekből cselekedjenek, továbbá megköveteli tőlük, hogy tartsák fenn az igazságügyi minisztérium függetlenségét.
  17. Arra kötelezik az Igazgatási és Költségvetési Hivatal (Office of Management and Budget – OMB) igazgatóját, hogy dolgozzon ki ajánlásokat az intézmény felügyeleti rendszerének korszerűsítésére, illetve visszavonják Trump egyes, a hivatalt érintő intézkedéseit.*
  • Kapcsolódó cikkeink:

Békésen zajlott a hatalomátadás

Szerda este hivatalosan is megtörtént Joe Biden beiktatása az Egyesült Államok 46. elnökeként. Esküjét a Legfelsőbb Bíróság vezetőjének, John Robertsnek tette le, míg Kamala Harris az USA első női alelnökeként Sonia Sotomayor alkotmánybírónak esküdött fel.

Bár Donald Trump leköszönő elnök nem vett részt az eseményen – még a délelőtt folyamán Floridába indult -, korábban sok sikert kívánt az új adminisztrációnak.

Alább Biden eskütétele:

Forrás: CNN / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek