Kínai vakcinával indult a tömeges oltás Törökországban

Törökországban csütörtökön a kínai CoronaVac vakcina vészhelyzeti alkalmazásával megkezdődött a lakosság tömeges beoltása az új koronavírus ellen – jelentette a török sajtó.

A kis-ázsiai országban első körben az egészségügyi dolgozókat, majd a 65 évnél idősebbeket oltják be. A védőoltást előzetes regisztrációt követően akár a házi orvosnál, de indokolt esetben otthon is be lehet adatni. A török egészségügyi ellátásban mintegy 1,1 millióan dolgoznak. A várakozások szerint egy hónapon belül minden olyan egészségügyi dolgozó megkapja az oltást, aki nem a közelmúltban esett át a fertőzésen.

Az egészségügyi dolgozókat és a 65 év felettieket az 50 évnél idősebb és legalább egy krónikus betegségben szenvedők, továbbá a társadalom működéséhez szükséges szektorokban dolgozók beoltása követi. A harmadik csoport az 50 évnél fiatalabb krónikus betegeket, a fiatal felnőtteket, illetve az egyéb szektorokban dolgozókat foglalja magába, míg a negyedik mindazokat, akikre az első három nem vonatkozik.

Az engedélyezés után rögtön indult a vakcináció

A török vezetés 50 millió adagot rendelt a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó gyengített vírusokon alapuló CoronaVac nevű védőoltásából. Az első hárommillió adag december végén érkezett meg a 83 millió lakosú országba. A hatóságok bevizsgálták a szállítmányt, a török gyógyszerfelügyelet pedig szerdán engedélyezte a vakcina vészhelyzeti alkalmazását.

A bejelentés után elsőként Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter oltatta be magát élő televíziós adásban az egyik ankarai kórházban.

A Sinovac Biotech vakcinája, kép forrása: Flickr

A CoronaVac klinikai tesztelésének harmadik szakaszában, amely továbbra is folyik, Törökország mellett Brazília és Indonézia vesz részt. A vakcina alkalmazását először Indonéziában hagyták jóvá; ott szerdán kezdődött meg a tömeges oltás.

Decemberben a török hatóságok egy részleges vizsgálatból 91,25 százalékos hatékonysági rátát állapítottak meg, míg Indonéziában 65,3 százalékosnak bizonyult az oltóanyag hatékonysága. Az illetékes brazil egészségügyi intézmény kedden arról számolt be, hogy náluk mindössze 50,38 százalékos hatékonyságúnak mutatkozott a CoronaVac. A kínai védőoltást két részletben, 28 nap eltéréssel kell az emberi szervezetbe juttatni.

Törökország a CoronaVac alkalmazásán felül tárgyalásokat folytat egyebek mellett a Pfizer-BioNTech-, valamint a Szputnyik V-oltás beszerzéséről is.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás