Íme a Brexit-valóság: határon lefoglalt szendvicsek

Határőrök szendvicseket és egyéb élelmiszereket foglaltak le a Brexit után az Egyesült Királyságból Hollandiába érkező sofőröktől – derült ki egy holland televíziós riportból.

A videóban azt mutatják, ahogy egy sofőrtől a határon elkobozzák a sonkás szendvicseket, az egyik határőr pedig azzal viccelődik:

Üdvözöljük a Brexitben, uram”.

Persze ezután normálisan is elmagyarázza a Brexit utáni, járművezetőkre vonatkozó új szabályokat, amelyek megtiltják az embereknek, hogy az Egyesült Királyságból származó élelmiszert hozzanak be az Európai Unióba.

Az uniós országokba utazó sofőrök számára készített brit kormányzati útmutatás szerint „2021. január 1-jétől nem lehet bevinni állati eredetű termékeket (például húst vagy tejterméket) tartalmazó élelmiszert az EU-ba”. Ebbe sajnos a fent említett sonkás szendvics is beletartozik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A nagyobb gond azonban leginkább az, hogy az elmúlt napokban komoly élelmiszerellátási problémák is felmerültek. James Withers, a Scotland Food and Drink vezérigazgatója szerint már most megfigyelhető, hogy az új rendszer, amelynek elvileg az a célja, hogy segítse az exportőröket a határokon átnyúló kereskedelem kezelésében, „kudarcot vall”, ezért a problémák csak súlyosbodni fognak.

Több nagyvállalat pedig a Brexit-megállapodásban rögzített „származási szabályok” bonyolultságát emelte ki, megjegyezve, hogy csak azok az áruk minősülnek vámmentesnek, amelyek nagyrészt az Egyesült Királyságból származó alkotóelemekből állnak. Steve Rowe, a Marks & Spencer vezérigazgatója a múlt héten így fogalmazott: „A vámmentesség nem érződik vámmentességnek, miután elolvassuk az apró betűs részt”.

Forrás: The Independent

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »