Erősödött a Ford piaci részesedése Magyarországon

A Ford értékesítése tavaly mintegy 20 százalékkal visszaesett Magyarországon a koronavírus-járvány hatására, a márka – teherjárművei hagyományosan erős pozíciójának köszönhetően – mégis javítani tudta részesedését az új autók piacán.

A Ford Magyarország szerdai online sajtótájékoztatóján ismertették: a márka 2020-ban 18 782 új személyautót és kisteherjárművet adott el Magyarországon, teljesítve a pandémia miatt módosított tervét, s ezzel piaci részesedése 12,52 százalékra emelkedett. Egy évvel korábban még 23 327 eladott autóról és 12 százalékos piaci részesedésről számoltak be. Az eladott darabszám 2019-ben 18 százalékkal bővült.

A Datahouse adatai szerint a magyarországi újautó-piacon 2020-ban 150 072 személyautó és kisteherjármű kelt el a 2019. évi 194 109 darab után; a piac 18,5 százalékkal zsugorodott.

Szabó Attila regionális igazgató a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a gyártó tavaly hirdette meg a Go Electric stratégiát, amelynek keretében 14 részben vagy teljesen elektromos modellt vezettek be az európai piacra. Beszámolt arról, hogy a pandémia miatti gyárbezárások következményeként a 25 százalékos visszaesésre is fel voltak készülve, azonban a márka – alternatív hajtásláncú modelljeinek köszönhetően – alkalmazkodni tudott az új piaci elvárásokhoz.

A Ford Mustang Mach-E teljesen elektromos SUV modell

A Ford különösen jól teljesít a kishaszonjármű szegmensben Magyarországon: a márka részesedése jelenleg már 31,95 százalékos az előző évi 24 százalék után, de 14,6 százalékos részesedésével Európában is piacvezető. A regionális igazgató megjegyezte, hogy a Ford a sportautók szegmensében is hasít: tavaly eladott 265 autójával 40 százalékos a részesedése Magyarországon.

Jön az enyhülés időszaka?

Szabó Attila szerint az autópiac szereplői az idén már nem számítanak a tavalyihoz hasonló sokkokra, de a 2019. évi teljesítmény megismétlése még nem reális. Minden autógyártó kevesebb járművet bocsát ki – tette hozzá. Áremelkedésre ugyanakkor számítani kell, egyrészt a károsanyag-kibocsátási normák teljesítése miatt, másrészt a forint árfolyamának hektikus mozgása is negatívan befolyásolja az árakat.

Az idén tovább erősítenek a zöld szegmensben, illetve új szolgáltatások bevezetésére koncentrálnak – jelezte.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Piaci körkép: kitörés határán a DAX index

A DAX helyzete nem sokat változott tegnaphoz képest, de van esély az index kitörésére eddigi kereskedési sávjából, miután ismét ennek felső határát teszteli. Ezt a területet az overbalance-szerkezet felső határa is jelöli, így áttörése trendfordulóra utalhat.

Read More »