Putyin problémája Bidennel: nem működik a kémia

Azt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök mindeddig nem gratulált Joe Biden megválasztott amerikai elnöknek, a szakértők egy nagy – és személyes – problémával magyarázzák: a két politikus között egyszerűen nem működik a kémia.

“Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Biden és Putyin nem kedvelik egymást” – mondta a CNBC-nek adott interjújában Anton Barbashin, a Riddle nevű, Oroszországgal foglalkozó folyóirat politikai elemzője. “Ez pedig nagy valószínűséggel további konfliktusokat fog szülni az Egyesült Államok és Oroszország amúgy sem felhőtlen viszonyában” – magyarázta.

A világ számos vezetője már gratulált Joe Bidennek a győzelméhez; sokan hozzátették, hogy örömmel várják a közös munkát. Oroszország azonban hétfőig hallgatott, amikor is Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő mindössze annyit nyilatkozott, hogy a Kreml megvárja a hivatalos végeredményt a gratulációval.

A szóvivő nem bocsátkozott részletekbe azzal kapcsolatban, hogy a Kreml mit tekint majd hivatalos bejelentésnek, azonban felidézte, hogy Putyin már többször is kifejezésre juttatta: tisztelettel viszonyul az amerikai nép választásához, s kész együttműködni az USA megválasztott elnökével, bárki legyen is az.

“Reméljük, hogy sikerül majd párbeszédre lépnünk az Egyesült Államok következő elnökével, s közösen megállapodnunk arról, hogy milyen utakon rendezhetjük kétoldalú kapcsolatainkat; annál is inkább, mert ezen kapcsolatok jelentős része – ez alatt a stabilitási és a biztonsági összefüggéseket értem – nemcsak a mi két népünket érinti, hanem gyakorlatilag a világ összes többi népét is” – magyarázta Peszkov.

Ez a hűvös fogadtatás éles ellentétben áll a 2016-os elnökválasztással, amikor is Putyin az elsők között gratulált Donald Trumpnak, és a közvélemény szerint a két politikus között – országaik nézeteltérései, illetve a szankciók ellenére – baráti viszony alakult ki. Peszkov egyébként arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a különbség a jelenlegi helyzet és az 2016-os között, rámutatott, hogy a hivatalban lévő amerikai elnök jogi eljárásokat jelentett be a választás ügyében, ezért a Kreml szerint a korrekt eljárás a hivatalos bejelentés megvárása. Emlékeztetett rá, hogy négy évvel ezelőtt nem érkezett óvás a vesztes demokrata párti jelölt, Hillary Clinton részéről.

“Hatalmas kihívás” Oroszország számára

Bidentől a legtöbben azt várják, hogy határozottabban fog fellépni Oroszországgal szemben. A legfontosabb kérdések közé tartozik például az Oroszország és Ukrajna közötti békemegállapodás előrehaladása, valamint az orosz földgázt Németországba szállító Északi Áramlat-2 gázvezeték-projekt, amit az Egyesült Államok ellenez.

Elemzők megjegyezték, hogy Trump “Amerika az első”-politikájában – amely végigkísérte elnökségét és meghatározta a kereskedelemhez és a külpolitikához való hozzáállását is – az adminisztráció sokszor elbagatellizálta Oroszország tevékenységét; ez pedig Putyinnak nagyon is megfelelt.

“Moszkva számára a Trump-elnökség legfőbb előnye az volt, hogy felerősítette az Egyesült Államok belső megosztottságát, elidegenítette Washingtont a hagyományos szövetségeseitől, illetve következetlen volt a politikai célok megfogalmazásában és végrehajtásában” – fejtette ki Daragh McDowell, a Verisk Maplecroft Oroszország-elemzője a CNBC-nek. “A Kreml vegyes érzelmekkel fog viszonyulni az amerikai elnökválasztás eredményéhez, lévén a Biden-adminisztráció várhatóan agresszívabb Oroszország-politikát folytat majd, ezért hatalmas kihívás lesz Moszkva számára” – tette hozzá.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Amivel az oroszok jól járnak

A szakértők abban egyetértenek, hogy van egy olyan dolog, ami kapcsán a világ nem fog csalódni Bidenben, ráadásul ez egy olyan dolog, amit Oroszország nagyra értékel: a stabilitás. McDowell megjegyzi: ugyanazok a tulajdonságok, amelyek miatt a Trump-adminisztráció Moszkva kezére játszott – például a következetesség teljes hiánya és a korábbi szövetségesek elidegenítése – egyúttal “nyugtalanítóak is voltak a Kreml számára, amely szereti a stabilitást és a kiszámíthatóságot”. 

A politikai elemzők szerint Biden elnöksége “nagyobb kiszámíthatóságot jelent, ami legalább a tervezést leegyszerűsíti, illetve megkönnyíti Oroszország számára, hogy megjósolja, miként fog viselkedni az Egyesült Államok bizonyos kérdések kapcsán”.

Emellett fontos, hogy vannak olyan területek is, ahol Biden és Putyin még akár együtt is működhetne, lévén hasonló álláspontot képviselnek: Irán nukleáris programja, a fegyverzetellenőrzés, sőt, Szíria is potenciális tárgyalási terület lehet – jegyzik meg a szakértők.

Forrás: CNBC

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »