Koronavírus: nagyon nagy gondok vannak az USA-ban, több államban szigorítanak

Több amerikai tagállamban is szigorítják a járványellenes intézkedéseket. Lori Lightfoot, Chicago polgármestere hétfőtől kezdődően teljes otthonmaradásra szólított fel, míg Texasban és Kaliforniában már meghaladta az egymilliót a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.

Twitter-üzenetében Lightfoot arra kérte a városban élőket, hogy csakis halaszthatatlan esetben hagyják el otthonaikat. A polgármester nem tette kötelezővé, hanem csak “erősen ajánlotta” a karantént. Mint írta: “A lakosoknak erőteljesen ajánlott, hogy otthonukban ne fogadjanak senkit, tekintsenek el a hagyományos hálaadásnapi ünnepléstől, és ne utazzanak el”. A politikus Twitter-bejegyzését közzétették a város hivatalos honlapján is.

Illinois államban – ahol Chicago is található – már szerdán arra szólított fel a kormányzó, hogy az emberek “amennyire csak tehetik, a következő három hétben maradjanak otthon”.

Az Egyesült Államokban hetek óta mindenütt erőteljesen terjed a koronavírus-járvány. Több térségben megteltek a kórházak; az amerikai sajtó jelentései szerint New York államban és a texasi El Paso városában különösen kritikus a helyzet. Ez utóbbi városban a CNN hírtelevízió riporterének az egyik helyi kórház orvosa azt mondta: “Nagyon nehéz időszakot élünk, a két leggyakrabban használt szavunk a fáradtság és a zaklatottság”.

Szerdán csaknem 150 ezer új fertőzéses esetet regisztráltak az USA-ban

Tízmillió felett a koronavírus-fertőzöttek száma az USA-ban

Texasban – ahol már szerdán meghaladta az egymilliót a március óta regisztrált fertőzöttek száma – Greg Abbott republikánus kormányzó azt kérte a szövetségi védelmi minisztériumtól, hogy a felügyelete alá tartozó katonai kórházközpont is fogadhasson a koronavírus okozta Covid-19-ben megbetegedett pácienseket.

New York állam demokrata párti kormányzója, Andrew Cuomo rendeletének értelmében péntektől az állam területén valamennyi bárnak, presszónak, étteremnek, fitneszteremnek este tíztől reggelig zárva kell tartania. Ezen kívül este tíztől kijárási tilalom is életbe lép az állam egész területén. “Ez az utolsó esélyünk, hogy megállítsuk a járvány második hullámát” – fogalmazott sajtókonferenciáján a politikus.

A keleti parton New Jersey-ben és Marylandben is folyamatosan emelkedik az újonnan diagnosztizált fertőzöttek és a kórházi kezelésre szoruló betegek száma. New Jersey legfertőzöttebb városában, Newarkban Ras Baraka polgármester egyes körzetekben kötelező kijárási tilalmat vezetett be. Larry Hogan marylandi republikánus kormányzó csütörtökön bejelentette: az államban – amely az Egyesült Államok egyik legkisebb tagállama – több mint 800 beteget kezelnek Covid-19-betegséggel a kórházakban.

Gyorsan terjed a járvány a középnyugati tagállamokban is. Észak- és Dél-Dakotában minden kétezredik ember Covid-beteg. Minnesotában Tim Walz demokrata párti kormányzó szintén elrendelte, hogy az éttermeknek és a presszóknak este tízkor be kell zárniuk, Wisconsin demokrata párti kormányzója, Tony Evers pedig televíziós üzenetében arra kérte az állam lakóit, hogy mondjanak le a vendégeskedésről, ünnepi összejövetelekről, barátokkal tartott közös vacsorákról.

Utah államban az utcán és minden nyilvános helyen kötelezővé tették a szájmaszk viselését.

Kaliforniában csütörtökön – az országban másodikként – meghaladta az egymilliót a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma. Gavin Newsom, az állam demokrata párti kormányzója még az adatok nyilvánosságra kerülése előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: szeptember óta folyamatosan emelkedik az újonnan regisztrált fertőzöttek és a kórházi ápolásra kényszerülők száma. Az elmúlt két hétben több mint 31 százalékkal emelkedett a kórházban kezelt Covid-19-betegek aránya. Egyedül csütörtökön több mint ötezer új megfertőződést és 18 halálesetet jelentettek. Amerikai sajtójelentések szerint Kaliforniában ezen a héten három, a múlt héten pedig már nyolc megyében tértek vissza a járvány visszaszorítása érdekében hozott szigorú intézkedésekhez.

Forrás: MTI

Friss hírek

Meglepetést okozott a francia előválasztás

Valérie Pécresse, a Párizs körüli Ile-de-France régió elnöke és Eric Ciotti dél-franciaországi képviselő jutott tovább csütörtökön a francia jobbközép Köztársaságiak (LR) államfőjelölt-választó szavazásának második fordulójába; előbbi a párt liberálisabb szárnyához, míg az utóbbi a legjobboldalibb, bevándorlásellenes szárnyához tartozik.

Read More »

Leave a Reply