USA elnökválasztás: kék és piros, két külön világ

Az idei amerikai elnökválasztás meglehetősen szorosra sikerült. Hivatalos végeredmény ugyan még mindig nincs, de minden jel arra mutat, hogy a demokrata Joe Biden legyőzte a republikánus Donald Trumpot, aki már csak a megindított bírósági perek sikerében bízhat

A részvételi arány óriási volt, nominálisan soha nem szavaztak még ennyien (159,8 millióan) és százalékos arányban is 1900-ig kell visszamennünk egy hasonló részvételi arány keresésekor. Donald Trump 72,4 millió, Joe Biden 77,6 millió egyéni szavazatot kapott és még számolják a levélszavazatokat.

Ami viszont még érdekesebb adat, az a kék (demokrata) és a piros (republikánus) szavazók földrajzi megoszlása. Ha megyékre bontjuk le a leadott szavazatokat (azok mérete, gazdasági befolyása nélkül), akkor 2497 megyében győzött Donald Trump és csak 477 megyében Joe Biden, azaz 84% -16% az arány Trump javára.

Ha viszont az egyes megyék gazdasági súlyát vesszük figyelembe, akkor megfordul ez az arány, ugyanis a Biden által nyert megyék teszik ki a teljes amerikai GDP 70%-át! 

https://www.instagram.com/p/CHdXV_4hF3R/

Ebből pedig könnyen ki is lehet következtetni, hogy míg Trumpra jellemzően az alacsony népsűrűségű területek lakói, a kisvárosi, vidéki közösségek szavaztak, addig Biden a sűrűbben lakott területeken, azaz a városokban, nagyvárosokban, azaz a gazdaságilag fejlettebb régiókban tudott nyerni.

A földrajzi megoszlás szerinti eredmény egyébként hasonlóan alakult 2016-ban is, akkor Donald Trump közel 2600 megyében győzött, melyek a teljes amerikai gazdasági teljesítmény 36%-át adták, míg Hillary Clinton 472 megyét nyert, melyek a GDP 64%-át produkálták.

A GDP-arányos különbség ehhez képest 2020-ban további 6%-kal nőtt, ami már elég volt a fordításhoz.

Forrás: CNBC / Instagram

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »