OECD: 50 százalékkal csökkentek a külföldi befektetések

Az első félévben 50 százalékkal csökkentek a közvetlen külföldi beruházások (FDI) a világon a tavalyi utolsó hat hónaphoz képest. A visszaesés az első negyedévben 41 százalék, a második negyedévben pedig 39 százalék volt negyedéves szinten – áll az OECD jelentésében.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapjára felkerült jelentés szerint az első hat hónapban globálisan 364 milliárd dollárt tett ki a közvetlen külföldi beruházás értéke, ami 2013 óta a legkevesebb. Az összeg az első negyedévben 227 milliárd dollár, a másodikban pedig 137 milliárd dollár volt. Az első félévben az FDI 38 százalékkal esett éves összevetésben.

A tavalyi utolsó hat hónappal összevetve a 37 OECD-országba irányult FDI az idei első félévben 74 százalékkal 128 milliárd dollárra zuhant, részben amiatt, hogy az Egyesült Államokba irányult közvetlen külföldi beruházások értéke feleződött. A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoporthoz irányult FDI 415 milliárd dollárról 246 milliárd dollárra csökkent.

Az idén az első hat hónapban a legtöbb FDI Írországba irányult; 75 milliárd dollár a fél évvel korábbi 84 milliárd dollár után. A második helyen Kína állt 68 milliárd dollárral (a tavaly második félévi 74 milliárd dollár után), majd az Egyesült Államok következett 62 milliárd dollárral (fél évvel korábban ez 127 milliárd dollár volt).

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »