Gazdaságélénkítésről és az egészségügyi dolgozók béremeléséről döntött a cseh kormány

A cseh kormány 500 millió koronával (6750 millió forint) fogja támogatni a koronavírus-járvány következtében súlyos károkat szenvedett utazási irodákat, ügynökségeket és idegenvezetőket – közölte Klára Dostálová regionális fejlesztési miniszter a hétfői kormányülés után a Twitteren. Emellett az állami egészségügyi alkalmazottak tíz-tíz százalékos alapbéremelést kapnak 2021-ben és 2022-ben.

Kormányzati információk szerint az utazási irodák idei tervezett bevételeik legfeljebb 2,75 százalékáig kaphatnak támogatást. Az utazási ügynökségek a meghiúsult utak után 500 koronát kapnának az államtól, a beutazó turizmusra szakosodott utazási ügynökségek pedig 50 ezer koronás (675 ezer forint) támogatást igényelhetnek. Az idegenvezetők szintén 50 ezer koronás támogatást kérhetnek, amennyiben legalább tíz órás ingyenes szolgáltatást nyújtanak valamilyen oktatási intézménynek.

Az idegenforgalomban aktív vállalkozások a koronavírus-járvány nagy vesztesei. A minisztérium kimutatása szerint október elsejéig mintegy százzal 756-ra csökkent az utazási irodák száma. Több mint száz utazási iroda megszakította tevékenységét és majdnem kéttucat csődbe jutott. Az ágazat mintegy 14 ezer embernek biztosít munkát Csehországban.

Tízszázalékos alapbéremelést kapnak az egészségügyi dolgozók

Az állami egészségügyi alkalmazottak tíz-tíz százalékos alapbéremelést kapnak 2021-ben és 2022-ben – közölte Dagmar Zitníková, az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók szakszervezetének elnöke hétfőn Prágában. A szakszervezetek 15 százalékos béremelést követeltek, de elégedettek az érdekegyeztető tanácsban elért kompromisszummal.

Az egészségügyi információk és statisztikák intézetének közelmúltban nyilvánosságra hozott adatai szerint a csehországi állami kórházakban az orvosok havi átlagfizetése jelenleg 88 312 korona (1 192 212 forint), míg a nővéreké 47 498 korona (641 223 forint). Az országos átlagfizetés június végén 34 271 korona (462 658 forint) volt. A magánegészségügyben a kórházi átlagfizetések mintegy 10 ezer koronával alacsonyabbak, mint az állami szektorban.

Az érdekegyeztető tanácsban megszületett megállapodás szerint 2023-ban az állami egészségügyi dolgozók alapbére ismét az inflációval megegyező mértékben fog növekedni.

A cseh egészségügy a jövő évben mintegy 380 milliárd koronát kap az állami költségvetésből, 50 milliárddal többet, mint az idén.

Köztéren is kötelezővé teszik a maszkviselést

Csehországban szerdától a köztereken is kötelező lesz a maszk viselése a koronavírus-járvány miatt. Erről hétfőn döntött a cseh kormány – jelentette be Roman Prymula egészségügyi miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Prymula szerint a maszkok viselése a gépkocsikban is kötelező lesz. Ez alól kivétel, ha az utcán vagy az autóban kizárólag családtagok vannak együtt, illetve ha az emberek sportolnak. Zárt terekben, tömegközlekedési eszközökön már néhány hete kötelező a maszkviselés. Az egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a cseh gazdaság esetleges teljes leállításról – ami napok óta az országos napilapok egyik vezető témája – a kormány ezen a héten nem fog tárgyalni.

Csehországban október eleje óta szükségállapot van érvényben. Zárva vannak az iskolák, a vendéglők, a klubok és szüneteltetik a kulturális, valamint sportrendezvényeket is. Vasárnap Prágában több ezer ember tüntetett az óvintézkedések ellen. A koronavírus-járvány országszerte gyorsan terjed. A legfrissebb adatok szerint már 3721 embert kezelnek kórházban, akik közül mintegy 600 állapota súlyos. A halálos áldozatok száma hétfő este meghaladta az 1500-at. Jelenleg mintegy 104 ezer igazolt aktív fertőzött van az országban.

Újabb szigorítások Csehországban, bezárnak az iskolák és a vendéglők

Csehországban is berobbant a járvány

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »