Kiakadtak az olaszok az újabb szigorítások miatt

Vegyes fogadtatásra találtak a római kormány koronavírus-járvány miatt megújított korlátozó intézkedései, miközben az egészségügyi tárca keddi közlése szerint március óta nem látott mértékben nőtt az egy nap alatt kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban.

A római Pantheonhoz közeli koktélbár tulajdonosa a teljesen üres teraszra mutatva drámainak nevezte a helyzetet. „Eddig se volt könnyű, de az esti kilenc órás zárás térdre kényszerít. Vendég nélkül jobb, ha ki sem nyitunk” – jelentette ki. Elmondta, hogy a pincéreket már tavasszal elküldte, maga állt be felszolgálni. Úgy értékelte, hogy az idei év elveszett, egyedül a tavaszi újraindulásban reménykednek.

A kormány az éjszaka is nyitva tartó bárok, presszók, szórakozóhelyek előtt tömörülő fiatalok tömegei miatt döntött a korábbi zárásról. A vendéglátósok szövetsége (Fipe) nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy üzleteik biztonságosabbak, mint a csúcsforgalomban tömött metrók. A fertőzések több mint 77 százaléka családon belül történik – hivatkozott az egészségügyi adatokra a Fipe.

„Otthon akarják tartani az embereket, kevesebb lesz a fuvar” – jegyezték meg a taxisok. Az autóbuszvezetők szerint a kormány a lehetetlent akarja a helykihasználás felére csökkentésével: Rómában reggelente több mint félmillióan mozognak tömegközlekedési eszközökkel, felük ezek után gyalog vagy saját járművel indul el, növelve a forgalmi káoszt. A megoldásról a közlekedési tárca szerdán egyeztet.

A rádióműsorokba betelefonálók azt kérdezték, komolyan gondolják-e, hogy egyszerre csak hatan tartózkodhatnak egy lakásban, ha nem egy fedél alatt élőkről van szó. A Nagy-Britanniában bevezetett „hatos szabályt” a népes olasz családoknál nem lehet alkalmazni – vélték többen.

Elemzők rámutattak, hogy a kormány most először „lépett be” az olaszok otthonaiba. Még a szigorú tavaszi óvintézkedések idején sem szorgalmazták a lakásokon belüli szájmaszk-használatot és a családi összejövetelek korlátozását; március és május között azonban kijárási korlátozás volt érvényben, ami eleve megakadályozta a találkozásokat.

Vendégek fogadásakor otthon is maszkot kell viselni Olaszországban

A legfeljebb harmincfős esküvői vendégsereg elrendelését a kormány azzal indokolta, hogy szeptemberben – főleg Dél-Olaszországban – egymást követték a több száz fős lagzik, amelyek után több százan kerültek karanténba. A rendezvényszervezők egyesülete hangoztatta, hogy márciustól már 65 ezer esküvő és 200 ezer más nagyszabású családi esemény maradt el, húszmilliárd euró kárt okozva az ágazatban.

A milánói dómtéren a szórakoztatóipar több ezer dolgozója tüntetett villámcsődülettel, hangoztatva, hogy a színházak biztonságosak. A római Campo de’ Fiori piactéren található mozi tulajdonosa azt mondta, nem adja fel, délelőtti és délutáni programmal csalogatja az egyre kevesebb nézőt. „A június 18-i újranyitástól kezdve pozitív hozzáállást igyekszünk sugallni: ezért nem zárjuk le a székeket, hanem fehér szalagot teszünk oda, ahova le lehet ülni” – mondta.

A korlátozó intézkedéseket a következő harminc napra, az egész országban fokozatosan terjedő járvány megfékezésére vezették be. A hatóságok attól tartanak, hogy a dél-olaszországi egészségügy nem bírja a terhelést, és ha közben északon is emelkedik a kórházban kezeltek száma, nem tudják hol elhelyezni a betegeket. Általános lezárás helyett részleges szigorítással próbálkoznak, és szükség esetén tartományi szinten további korlátozásokat vezethetnek be.

Megteltek a római kórházak, további szigorítások jöhetnek

Rohamosan terjed a járvány

Több mint 112 ezer vírusteszt elvégzésével egy nap alatt 5901 új beteget regisztráltak Olaszországban; ez a legnagyobb szám március 28-a óta, amikor is 5974 volt a kiszűrt fertőzöttek száma. A naponta újonnan regisztrált fertőzöttek száma szeptember elsején még ezer alatt volt, október elsején valamivel több mint 2500.

Jelenleg több mint ötezer beteget kezelnek kórházban, közülük 514-en vannak intenzív osztályon. Szeptember utolsó hetében naponta tízzel, október első hetében naponta hússzal, majd harminccal nőtt a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek száma, amely most hatvaneggyel emelkedett. A halottak napi száma kedden 41 volt, így az elhunytak száma 36 246-ra emelkedett. A halottakat és gyógyultakat is számolva a regisztrált betegek száma túllépte a 365 ezret.

A kórházi orvosok szakszervezetének közleménye szerint a járványgörbe ilyen arányú emelkedésével a több mint 11 ezer hellyel bíró intenzív osztályok két hónap alatt megtelnek.

A koronavírus február vége és május közepe között majdnem kizárólag az ország északi részén terjedt, a járványgörbe most azonban Olaszország-szerte emelkedik: a legtöbb beteget – több mint ezret – Lombardia tartományban szűrték, a második helyre a déli Campania került, ahol a kórházak már megteltek.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »