Az EU büntetővámokat vethet ki amerikai termékekre

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) engedélyezte az Európai Uniónak, hogy 4 milliárd dollár értékű amerikai terméket büntetővámmal sújtson a Boeing amerikai repülőgépgyártónak nyújtott tiltott támogatások miatt. 

A kedden nyilvánosságra hozott határozat újabb mérföldkő a nagy repülőgépgyártók – az európai Airbus és az amerikai Boeing – körül 16 éve húzódó csatában, és tovább mélyítheti a feszültséget az Egyesült Államok és az Európai Unió kereskedelmi kapcsolataiban.

Mindazonáltal a két fél képviselői úgy vélik, ez végre azt is eredményezheti, hogy tárgyalások révén rendezik a kérdést. Az Egyesült Államok és az EU egyaránt jelezte, hogy érdekelt a vita lezárásában, de eközben kölcsönösen azzal vádolták egymást, hogy a másik nem hajlandó komoly tárgyalásokra.

  • Előzmények
Az USA, valamint a Németországot, Franciaországot, Nagy-Britanniát és Spanyolországot képviselő Európai Bizottság között 2004 óta dúl ádáz vita a világ két legnagyobb repülőgépgyártójának szubvencionálásáról.

A WTO vitarendezési testülete 2018 májusában az Európai Uniót, 2019 áprilisában viszont az Egyesült Államokat marasztalta el. A WTO háromtagú választottbírósága tavaly októberben mondta ki, hogy az USA-nak évi 7,5 milliárd dollár kárt okoztak az Airbusnak kölcsönök formájában nyújtott, tiltott uniós támogatások, ezért engedélyezte, hogy az Egyesült Államok 10, illetve 25 százalékos büntetővámot vessen ki 7,5 milliárd dollár értékű európai termékre. Az unió több mint 10 milliárd dolláros kártérítési igényéről tavasszal kellett volna meghozni a döntést, ám a koronavírus-járvány ezt is késleltette.

Tavaly október óta mindkét fél tett lépéseket, hogy eleget tegyen a WTO előírásainak. Washington állam például visszavonta a Boeingnek nyújtott adókedvezményeket, az Airbus pedig módosította a francia és a spanyol kormánnyal kötött megállapodásait, azaz nagyobb kamatot fizet az A350-es típus fejlesztéséhez kapott állami hitelek után.

A keddi döntésre reagálva a Boeing leszögezte, hogy teljesítette a Kereskedelmi Világszervezet minden követelését, így az EU-nak nincs joga büntetővámokat kivetni amerikai árukra. Az Airbus, amely szintén azt állítja, hogy eleget tett a WTO összes előírásának, úgy reagált, hogy a választottbíróság döntött, így az uniónak joga van a vámok kivetésére. A vállalat ugyanakkor a vita tárgyalásos rendezését szorgalmazta.

Az Európai Bizottság jelezte, hogy kész elállni a büntetővámoktól, ha Washington is visszavonja az európai termékeket sújtó vámokat. Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője közölte, hogy az amerikai kormányzat kész felpörgetni a tárgyalásokat Brüsszellel a tisztességes verseny visszaállításának és a repülőgépgyártók körüli vita rendezésének érdekében. Leszögezte, hogy a WTO döntésének már nincs meg a jogi alapja, megtorlással fenyegette meg az Európai Uniót, ha mégis kivetné a vámokat.

Az amerikai kormányzat tavaly október 18-a óta 10, illetve 25 százalékos pótvámmal sújt számos európai terméket, az olívabogyótól kezdve a borokon, a whiskyn, a kekszeken, a sajtokon, a kagylókon és rákokon keresztül a repülőgépekig rengeteg árucikket, főleg tömegfogyasztási termékeket. A júniusi adatok szerint évi 3,1 milliárd dollár értékű európai termék szerepel a feketelistán, azaz bőven van még mozgástér a WTO által engedélyezett 7,5 milliárd dollárhoz képest.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás