Sírva kért bocsánatot népétől az észak-koreai vezető

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető könnyeivel küszködve kért bocsánatot amiatt, hogy kvázi belebukott az ország vezetésébe a koronavírus-válság által súlyosbított nehéz időkben. Kim az uralkodó Munkapárt 75. évfordulója alkalmából Phenjanban tartott katonai parádén mondott beszédében kijelentette, hogy együtt érez az észak-koreai néppel.

https://www.instagram.com/p/CGPhxLrKWJL/

„Népünk belém vetett bizalma magas, mint az ég, és mély, mint a tenger, nekem azonban nem mindig sikerült felérnem ehhez” – fogalmazott az észak-koreai vezető, miközben a könnyeit törölgette.

Elemzők szerint Kim egyre növekvő nyomást érez a vezetői képességei kapcsán, és ez okozhatta a szokatlan érzelmi megnyilvánulást. Ugyanis Észak-Korea Kínával, azaz legnagyobb gazdasági partnerével folytatott kereskedelme drámai módon visszaesett a világjárvány miatti határlezárások következtében. (Phenjan egyébként továbbra is kitart amellett, hogy nem regisztrált egyetlen vírusos esetet sem.) Ehhez hozzájönnek a már sok-sok éve életben lévő nemzetközi szankciók, amelyek szintén fokozták az ország nehézségeit.

  • Azért nem maradt el a fegyverbemutató sem
A katonai parádén egy eddig soha nem látott, hatalmas méretű interkontinentális ballisztikus rakétát is bemutattak. Melissa Hanham, a Reuters hírügynökség által megszólaltatott szakértő, az Open Nuclear Network igazgatóhelyettese úgy fogalmazott: „ez a rakéta egy szörnyeteg”.

Forrás: The Guardian / Instagram / Reuters / YouTube

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »