Nagy tervei vannak a spanyol miniszterelnöknek

A spanyol miniszterelnök három éven belül 800 ezer új munkahely megteremtésére tett ígéretet szerdán Madridban, ismertetve a kormány koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítási tervét.

„A járvány felgyorsított bizonyos folyamatokat, amelyeket már korábban láttunk” – fogalmazott Sánchez, kifejtve, hogy az elképzelések tengelyét a zöld gazdaságra való átállás és a digitális átmenet adja.

Spanyolország a következő hat évben 140 milliárd euróra számíthat az Európai Unió helyreállítási alapjából. 2023-ig 72 milliárd eurót terveznek felhasználni, amelynek 37 százalékát az ökológiai, 33 százalékát pedig a digitális fejlesztésekre kívánják fordítani.

A kormányfő hangsúlyozta: felgyorsítják az energiarendszer átalakítását, amelynek célja, hogy 2050-re kizárólag megújuló forrásból származó energiát használjanak fel az országban. Ösztönzik az elektromos közlekedést is, hogy 2023-ra 250 ezer, 2030-ra pedig már ötmillió elektromos jármű legyen az utakon, százezer töltőhellyel.

Mint mondta, a program részeként a spanyolok 80 százaléka részesülhet digitális képzésben, további cél pedig, hogy a lakosság 75 százaléka hozzáférjen az 5G hálózathoz.

„A világ megváltozott és a jövőnk érdekében fel kell gyorsítanunk az ország átalakítását. Nem csupán a GDP helyreállításáról van szó, amelytől megfosztott bennünket a járvány, hanem egy új módon történő, robosztusabb pilléreken álló növekedésről” – hangsúlyozta Sánchez.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Európán belül Spanyolországban a legmagasabb a kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma. Az első, januárban igazolt eset óta több mint 825 ezer embernél igazolták a fertőzést. A koronavírus eddig több mint 32 ezer ember halálát okozta az országban.

A járvány hatására az elmúlt hét hónapban félmillióval emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma. A spanyol statisztikai hivatal nyilvántartása szerint szeptember végére 3,8 millióan voltak állás nélkül. A foglalkoztatottak száma meghaladta a 18,8 milliót, ami 370 ezerrel kevesebb mint februárban.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »