Jelentősen csökkent a légiforgalom a magyar légtérben

Több mint 50 százalékkal csökkent a légtérben átrepülő, valamint Budapestre érkező és onnan induló járatok száma – közölte hétfőn a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat az MTI-vel.

A léginavigációs szolgáltató adatai szerint szeptember végéig közel 257 ezer átrepülő és több mint 41 ezer le- és felszálló repülőgép biztonságáról gondoskodtak a légiforgalmi irányítók. A budapesti reptér forgalma a járvány miatt március 9-étől kezdett csökkenni, az eddigi legdrasztikusabb visszaesést májusban regisztrálták. Május 2-án mindössze 15 érkező és induló gép vette igénybe a nemzetközi repülőteret, 95 százalékkal kevesebb, mint 2019 azonos napján, amikor 283 gépet fogadtak vagy indítottak.

A nyár elején növekedést mértek, majd július második felétől stagnálni kezdett a forgalom. A járványidőszakban a legforgalmasabb nap augusztus 22-e volt, amikor közel kétezer repülőgépet kezelt a szakszolgálat. Egy évvel korábban még közel négyezer járatot irányítottak.

Míg korábban jellemzően a nyári időszakban volt a legnagyobb forgalom, addig igén a járvány előtti időszak, január volt a legforgalmasabb, amire eddig soha nem volt példa – olvasható a HungaroControl közleményében.

Az európai légiforgalom az elmúlt években folyamatosan bővült, s ezzel együtt nőtt a hazai légtérben közlekedő gépek száma is. A koronavírus globális terjedése miatt azonban eddig soha nem tapasztalt, rendkívül nehéz helyzetbe került az iparág. Az európai légiforgalom koordinációjáért felelős Eurocontrol friss adatai szerint a hétvégén 65 százalékkal maradt el a járatok száma az egy évvel korábbihoz képest, és az új utazási korlátozások miatt folyamatosan csökken a forgalom. Frissített előrejelzésében az európai szervezet azzal számol, hogy az év végén fele annyi járat fog közlekedni, mint egy évvel korábban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »