Spanyolországban is embereken tesztelnek egy védőoltást

A spanyol gyógyszerügynökség (AEMPS) engedélyezte egy koronavírus-elleni védőoltás emberi tesztelését – jelentette be Salvador Illa egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján Madridban.

Az Ad26.COV2.S nevű vakcinát a Johnson & Johnson cég tulajdonában lévő Janssen Pharmaceutica vállalat fejleszti, amelynek klinikai vizsgálatához 190 önkéntest toboroznak Spanyolországban. A vizsgálatok két madridi és egy santanderi kórházban zajlanak majd egészséges 18 és 55 év közötti, valamint 65 év feletti jelentkezők bevonásával.

A tárcavezető ismertetése szerint Spanyolország Belgiummal és Németországgal közösen vesz részt a kísérletek úgynevezett második fázisában, összesen 550 önkéntessel. Az ígéretes eredménnyel záruló első szakaszt az Egyesült Államokban és Belgiumban végezték több mint ezer vizsgálati alany közreműködésével. Hozzátette, hogy a tervek szerint a vakcinának lesz egy harmadik, utolsó szakasza is, amelynek sikere esetén várható a fogalombahozatal kérelmezése.

Illa kitért arra is, hogy a spanyol gyógyszerügynökség több vakcina-kutatást végző céggel is kapcsolatban áll klinikai vizsgálatok esetleges spanyolországi elvégzésére.

A miniszter hangsúlyozta: Spanyolország 30 millió adag oltóanyagra tart igényt abból a 300 millióból, amelyre az Európai Bizottság a 27 uniós tagállam nevében szerződést írt alá az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyárral. Reméli, hogy ez első dózisokat már december végén megkaphatják.

Ahogy világszerte, úgy Spanyolországban is számos kutatócsoport dolgozik védőoltás kifejlesztésén. A legelőrehaladottabb szakaszban a Nemzeti Biotechnológiai Központ kísérlete tart, ahol nemrég kezdték az oltóanyag állatkísérleteit.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »