Csaknem kétmilliárd eurós veszteség az Airbus-nál

Közel kétmilliárd eurós adózás utáni veszteséget jelentett a június 30-ával végződött első pénzügyi fél évre az Airbus, az üzletágak közül csak a kereskedelmi repülőgépeket gyártó részleg volt veszteséges.

A toulouse-i gyártó csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az előző évhez képest fele annyi, azaz 196 repülőgépet adtak át az ügyfeleknek. Mivel a járvány miatt csökkent a kereslet a légiközlekedés iránt, a légitársaságok folyamatosan tárgyalnak az Airbusszal az átvétel halasztásáról, a gyártó júniusig 145 repülőgépet nem tudott átadni.

Ezért a vállalat árbevétele 39 százalékkal 18,9 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az üzemi eredmény 945 millió eurós, az adózott eredmény pedig 1,9 milliárd eurós veszteséget mutatott. Egy évvel korábban még 1,2 milliárd eurós nyereséget realizált a társaság ebben az időszakban. Az üzletágak közül csak a kereskedelmi gépekkel foglalkozó részleg működött veszteségesen, a helikoptergyártás, a szolgáltatásokkal foglalkozó és a hadiipari szekció nyereséges volt.

Az Airbus arról is döntött, hogy tovább csökkenti az A350-es szélestörzsű típus gyártási rátáját, mostantól havi 6 helyett csak 5 ilyen repülőt fognak készre gyártani.

Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója értékelésében azt írta: mindent megtettek, hogy felkészítsék a vállalatot a következő időszakra, amely tele van bizonytalansággal, ugyanakkor meggyőződése, hogy a meghozott intézkedésekkel garantálható az Airbus túlélése.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás