Lassan az izraeli egészségügyi rendszer sem bírja el a járványt

Az izraeli kórházak egyre nehezebben birkóznak meg a fertőzöttek növekvő számával, négy kórházban már beteltek a koronavírus-osztályok – jelentette kedden a helyi média.

A legrosszabb helyzet az egyik legfertőzöttebb városban, Jeruzsálemben alakult ki, ahol a Hadasszah kórház Ein Keremben lévő részlege jelenleg 152 százalékos kihasználtsággal működik, és nem tud újabb betegeket fogadni.

Emellett megtelt a szintén jeruzsálemi Saáré Cedek kórház, a tel-avivi Ichilov kórház és a Tel-Aviv melletti Síba kórház Covid-19 részlege is. A betegek számának növekedésével az intézmények belgyógyászati osztályaikat állítják át a koronavírusos betegek ellátására, emiatt viszont súlyos gondok alakulhatnak ki az egyéb, “szokásos” betegségek kezelésében.

“Folyamatosan új módszereken kell gondolkodnunk, hogy mindenki számára helyet találjunk. Az az érzés alakult ki, hogy csúfot űzünk a munkánkból” – mondta Galia Rahav, a Síba kórház fertőző osztályának vezetője a 12-es kereskedelmi televíziónak, és azt is hozzátette, hogy fokozza a nehézségeket, hogy a kórház személyzetének egy része folyamatosan karanténba kényszerül.

Az izraeli egészségügyi minisztérium adatai szerint jelenleg országosan 3069 egészségügyis tartózkodik karanténban, közülük 468-an orvosok, 861-en ápolók, míg a fennmaradó 1740 személy egyéb egészségügyi dolgozó.

Hétfőn a hatóságok “vörös” járványügyi helyzetet és rendkívüli intézkedéseket rendeltek el hat városban – az ultraortodoxok lakta Bné Brakban, Bétar Illitben, Bét Semesben, Modiin Ilitben és Eladban, valamint az arabok lakta Kalanszuában – értesült a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A kormány néhány napja kinevezte Roni Gamzu professzort a koronavírus-válság elleni küzdelem felelősének. A szakember úgy nyilatkozott, hogy elsősorban a tesztelés kiterjesztésének és a fertőzési láncok felderítésének a megszervezését tekinti fontosnak, és csak végszükség esetén folyamodna vesztegzár bevezetéséhez.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Közben az izraeli rendezvénytermek tulajdonosai kedden Benjamin Netanjahu kormányfőhöz címzett levelükben bejelentették, hogy augusztus 5-én újranyitják helyiségeiket, bármit is döntsenek róluk a hatóságok. “A kormány és a kneszet dönt a sorsunkról, és megszünteti Izrael öröm-iparágát. Öntől függünk, miniszterelnök úr, szükségünk van az azonnali segítségére. Nem hagyhatjuk sorsára a több százezer családot, akik elveszítették a megélhetésüket. Teljesíteni fogjuk velük szembeni kötelezettségünket” – írták.

A Háárec című újság beszámolója szerint kedd reggel összeült a kneszet pénzügyi bizottsága, hogy a koronavírus-járvány miatt válságba került ágazatok megsegítéséről döntsön.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint Izraelben jelenleg, a járvány második hullámában 31 875 aktív koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 1998 embernél hétfőn mutatták ki a vírus jelenlétét. 740 Covid-19-es beteget ápolnak kórházakban, közülük 315-en súlyos állapotban vannak, 95 embert kell jelenleg lélegeztetőgéppel életben tartani. A járvány tavaszi megjelenése óta Izraelben 474-en vesztették életüket bizonyítottan koronavírus okozta betegségben.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Merkel nem akar újabb országos zárlatot

Mindenképpen újabb országos zárlat nélkül kell megfékezni a koronavírus-járvány erősödését Németországban, ezért térségi és helyi szintre kell helyezni a védekezés súlypontját - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben, a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás