Hétvégi maszkviselési szabályt vezettek be Capri szigetén

Újra szigorították az óvintézkedéseket Capri szigetén, ahol a hét utolsó három napján – este hat órától hajnali négyig – ismét kötelezővé tették a szájmaszk viseletét a turisták túlzott tömörülése és a szűrt fertőzöttek számának növekedése miatt.

Péntek este hat órakor lépett életbe a sziget polgármestere, Marino Lembro által elrendelt intézkedés. Hajnali négyig ismét kötelező a szájmaszk viselése nemcsak az éttermekben és üzletekben, hanem Capri városközpontjának terein, utcáin is. Ugyanígy szombaton és vasárnap is, este hattól, hajnali négyig érvényes az óvintézkedés. Ismét fel kell venni a maszkot az utcán sétálóknak, a kávéházak és éttermek teraszain ülőknek.

https://www.instagram.com/p/CDDxd7cpHOx/

A korlátozás egyelőre a mostani és a következő hétvégére vonatkozik. Helyi sajtóbeszámolók szerint az intézkedést nemtetszéssel fogadták a szigeten nyaralók, miközben a helyi kereskedők támogatják, attól tartva, hogy a járvány terjedése elriasztja a turistákat.

Olaszországban Capri az első terület, ahol ismét elrendelték a szájmaszk szabadtéri viselését, amit az ország nagy részén május 18-tól eltöröltek. Lombardia volt az utolsó, ahol július 16-ig kötelező volt a szájmaszk viselete szabadtéren is.

Capri polgármestere azzal indokolta a korlátozást, hogy a szigetet hétvégenként nagyszámú látogató keresi fel. Olyan sokan tartózkodnak a városközpont szűk utcáiban, hogy lehetetlenség biztosítani az emberek közötti távolságot. Marino Lembro kijelentette, hétvégenként Capri járványveszélyessé válik. A legutóbbi hétvégén többek között három római, egy toszkán és egy nápolyi fiatalember bizonyult pozitívnak, miután Capri szigetére látogatott. Valószínűleg korábban kapták el a vírust, de a szigeten nem viseltek szájmaszkot.

Hasonló szigorítás bevezetését mérlegelik Rómában is, ahol hétvégenként tömegek lepik el a főváros fiatalok látogatta szórakozó negyedeit és ismertebb tereit. Ezen az sem segített, hogy több teret és utcát is lezártak.

A közegészségügyi hivatal pénteken megerősítette, hogy a szűrt fertőzöttek életkorának átlaga a korábbi több mint hatvanról negyven közelébe csökkent. Orvosi vélemények szerint ez azt mutatja, hogy az idősebbek óvatosabbá váltak, a fiatalok pedig nem tartják be az óvintézkedéseket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

 

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »