Orosz miniszterelnök: jól vizsgázott az egészségügyi rendszer

Az orosz egészségügy készen áll az olyan kihívásokra, mint amilyen a Covid-19-világjárvány második hulláma – jelentette ki Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szerdai moszkvai parlamenti meghallgatásán.

Korábban Vlagyimir Csulanov professzor, az orosz egészségügyi minisztérium járványügyi főszakértője úgy vélekedett, hogy a vírusos, köztük a Covid-19 fertőzések második hulláma ősszel érheti majd el Oroszországot, de az nem lesz olyan erős, mint amilyen az első.

A kormányfő a törvényhozás alsóházában, az Állami Dumában úgy vélekedett, hogy az egészségügyi rendszer jól vizsgázott. Kifejezte reményét, hogy Oroszországnak őszre már meglesz a vakcinája. Közölte, hogy a lezárt és a befejezésükhöz közeledő kutatásokat az egészségügyi tárca Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézete (NICEM) és a védelmi minisztérium jegyzi. Bejelentette, hogy a novoszibirszki Vektor, valamint a Vakcinák és Szérumok Kutatóintézete is klinikai tesztelésre készül.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Augusztusban már polgári forgalomba kerülhet az orosz koronavírus-oltás

Koronavírus elleni vakcinát tesztel az orosz hadsereg

Misusztyin beszámolója szerint 17 tudományos intézet 26-féle vakcina kifejlesztésén dolgozik Oroszországban, ahol az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma az elmúlt egy nap alatt 5862-vel 789 190-re emelkedett a szerdán közölt hivatalos adatok szerint. A napi növekmény, amely arányát tekintve 0,7 százalékos, immár harmadszor csökkent 6 ezer alá. Az új esetek 25,9 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a koronavírus-fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (3 902 135), Brazília (2 159 654) és India (1 193 078) után.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »