Kína júliustól lényegében korlátozhatja Hongkong autonómiáját

A kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága kedden megszavazta a Hongkongra vonatkozó, széles körű bírálatokat kiváltó nemzetbiztonsági törvényt. A jogszabály várhatóan július 1-jén lép hatályba.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap arról számolt be, hogy a testület a vasárnap kezdődött ülésén vitatta meg a szóban forgó tervezetet, amelyet a bizottság 162 tagja helyi idő szerint kedd reggel, röviddel az utolsó ülésnap megnyitása után egyhangúlag fogadott el.

Az előterjesztés miatt hongkongi demokráciapárti aktivisták, illetve egyes külföldi kormányok súlyos aggodalmukat fejezték ki, hangsúlyozva, hogy annak törvénybe iktatása lényegében felszámolná a terület autonómiáját, amelyet Pekingnek az “egy ország, két rendszer” elvének megfelelően ötven éven át szavatolni kellene onnan kezdve, hogy Hongkong 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Peking szerint azonban a törvény csak rendzavarók egy kis csoportja ellen irányul, és a szakadár törekvéseket, a felforgató tevékenységet, a terrorizmust hivatott megakadályozni, valamint azt, hogy külföldiek beavatkozzanak Hongkong belügyeibe.

Ahogy az SCMP rámutat: csupán maroknyi hongkongi törvényhozó pillanthatott bele a törvénytervezetbe azelőtt, hogy azt a parlament elfogadta volna, emiatt pedig a városban sokan az átláthatóság hiányára is panaszkodtak. Az újság bennfentes forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a törvény részleteit helyi idő szerint kedden délután ismerteti majd a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A Hszinhua korábban arról számolt be, hogy Kína “országos biztonsági hivatalt” tervez létrehozni Hongkongban, amelynek feladata a nemzetbiztonsági törvény végrehajtása lesz. A jelentés szerint a törvényjavaslat, amely alapján egyes források szerint akár életfogytig tartó börtönbüntetés is kiróható lesz, hatályon kívül helyez minden olyan hongkongi jogszabályt, amely ellentétes vele.

A tervezet várhatóan július 1-jén, Hongkong visszakerülésének 23. évfordulóján emelkedhet törvényi erőre. Carrie Lam hongkongi kormányzó kedden délelőtt – heti sajtótájékoztatóján – kitért a törvénnyel kapcsolatos újságírói kérdések megválaszolása elől.

Amerikai szankciók

Az amerikai kormány bejelentette, hogy a jogszabály miatt visszavonja a Hongkong számára biztosított különleges gazdasági és kereskedelmi előnyöket, és az ügy tovább élezte az Egyesült Államok és Kína közti feszültségeket.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy pénteki közleményben vízumkorlátozásokat jelentett be olyan kínai tisztségviselőkkel szemben, akik Washington szerint felelőssé tehetők a hongkongi szabadságjogok megcsonkításáért. Válaszul a kínai külügyminisztérium hétfőn közölte, hogy vízumkorlátozásokkal sújt amerikai tisztségviselőket, akik Peking megítélése szerint “arcátlan magatartást tanúsítanak” egyes helyi ügyekkel kapcsolatban.

Egyébként az ENSZ, az Európai Parlament, a G7-es országcsoport, az Egyesült Királyság, valamint Japán is a törvénytervezet bevezetése ellen emelt szót.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Tovább puhítják Trumpot a támaszpontok átnevezése ügyében

A konföderációs katonai vezetőkről elnevezett támaszpontok átnevezését szorgalmazta Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője csütörtökön egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson. Milley leszögezte, hogy "nagyon komolyan" kell foglalkozni bizonyos jelképekkel: például a konföderációs zászlókkal, a szobrokkal és a katonai támaszpontok neveivel.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás