Beperelték az Apple-t és a Google-t a lootboxok miatt

A mindkét cég ellen beadott kereset azt sérelmezi, hogy azok megsértették a szerencsejátékra vonatkozó szabályokat. 

Beperelték az Apple-t szerencsejáték-tevékenység megvalósításában való bűnrészesség vádjával – írja az Appleinsider. Természetesen nem arról van szó, hogy a nagynevű amerikai techóriás olyan profi online játéktermeket üzemeltetne, mint amilyen mondjuk a boaboa casino, pusztán annyi történt, teret adott játékoknak és más applikációknak applikáció boltjában, melyek úgynevezett loot box-okat tartalmaznak.

A Kalifornia egyik kerületi bíróságán benyújtott kereset szerint az App Store-ból beszerezhető játékok az elmúlt négy évben több milliárd dollár profitot termelhettek, noha ezeknek nagy többsége ingyenes – olvasható a portál „Apple sued for allowing loot boxes in App Store” című cikkében.

Felmerülhet a kérdés, az Apple hogyan kerülhet bele az egészbe, hiszen a játékokra költött pénzek a fejlesztőt, illetve a kiadót illetik, de ahogy arra a cikk is rámutat, az Apple-nek ugyanúgy bevétele származik az applikáción belüli vásárlásokból.

Dollármilliókat tesznek zsebre

Az App Store-ból beszerezhető játékok százai tartalmaznak loot box-okat vagy más szerencsejáték-mechanizmust használó megoldásokat, melyekkel dollármilliókat húznak ki a játékosok, és többnyire a gyerekek zsebéből – áll a keresetben. A dokumentum kiemeli, az Apple App Store-ból származó profitjának tetemes része származik a fent említett jelenségből.

A techóriásnak azt is a fejére olvasnák, hogy az általa működtetett digitális piactéren fellelhető alkalmazások leírásában nem szerepel jól látható módon, ha azok loot box vásárlási lehetőséget tartalmaznak, illetve ilyen irányú elvárásokat sem támaszt a fejlesztőkkel szemben. Azt is sérelmezik, hogy az Apple szabad kezet ad a készítőknek, hogy elvégezzék saját applikációik korhatár-besorolását.

Bajba került a Google is

Nem csak az almás cég került célkeresztbe a virtuális ládák miatt, néhány nappal később a Google ellen is beadtak egy csoportos keresetet Kaliforniában, a fentebb említettekkel megegyező okból kifolyólag.

A Law Street cikkében idézi az egyik felperest, aki elmondta, gyermeke, miközben az okostelefonon játszott, több mint száz dollárt költött el különböző alkalmazáson belüli vásárlások formájában. Ezekhez a tranzakciókhoz az applikációnak semmilyen szülői beleegyezésre nincs szüksége, és mivel a Google Play Store eltárolta a szülők hitelkártyájának adatait, a gyerek mindenféle nehézség nélkül be tudott vásárolni a digitális dobozokból.

A fiam áldozatul esett ennek a mechanizmusnak, melyet arra hoztak létre, hogy vásárlásra késztessék a bepalizott gyerekeket – fogalmazott a felperes.

A kormányok figyelmét is felkeltette a jelenség

Ismert, hogy a loot box-okkal kapcsolatban táplált ellenérzések az utóbbi időben ismét fellángoltak. Legutóbb a brit kormány helyezte kilátásba, hogy megváltoztathatja a jelenlegi szerencsejáték szabályozásokat annak érdekében, hogy a videojátékokban és mobilapplikációkban egyre gyakrabban használt digitális ládák kérdésköre végre törvényi keretek közé kerüljön.

Ám nem az Egyesült Királyság az első a sorban, aki komoly kormányzati lépéseket helyezett kilátásba. Belgiumban már jelenleg is törvénybe ütközik a loot box-ok értékesítése, a világon elsőként ők tiltották be a mikrotranzakció ezen formáját, Kína pedig hatósági szinten akarja maximálni, hogy egy játékos egy nap hány virtuális dobozt nyithat ki.

Áprilisban az Egységes Európai Játékinformációs Rendszer (Pan European Game Information – PEGI), valamint az amerikai megfelelője, a szórakoztató szoftvereket minősítő tanács (Entertainment Software Rating Board – ESRB) is úgy döntött, itt az ideje fellépni a digitális zsákbamacskák ellen, és egy új címke bevezetését kezdeményezték, mely már nemcsak arra hívja fel a vásárló figyelmét, ha a szoftver játékon belüli vásárlást tesz lehetővé, hanem azt is, ha konkrétan valamilyen loot box mechanizmust tartalmaz.

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »