Hat százalékos növekedési célt töröltek Kínában

Kína 6 százalék körüli gazdasági növekedést tűzhetett volna ki az idén célként, ha nem üti fel a fejét az országban az új koronavírus-járvány – vélekedett Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai sajtó beszámolója szerint.

A kínai elnök pénteken, a kínai parlamenti ülésszak keretében megtartott megbeszélésen említette a 6 százalékos célt, de aláhúzta: egy merev cél kijelölésével a hangsúly arra helyeződött volna, hogy annak elérése érdekében jelentős élénkítő intézkedéseket alkalmazzanak, ám ez nem lett volna összhangban az ország gazdasági és társadalmi fejlődésével.

A kínai vezetés hagyományosan az éves parlamenti ülésszakon határozza meg a GDP-re vonatkozó, adott évi célszámokat, ám az idei évben a járvány következtében ez elmaradt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Kína 2020: növekvő védelmi kiadások, erősödő kontroll Hong Kong felett

Kínában már éledezik a légiközlekedés

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök pénteken éves jelentésében a döntést a világjárvány nyomán a gazdaságban és kereskedelemben kialakult bizonytalansággal indokolta, hangsúlyozva: a pandémia még nem ért véget, Kína számára pedig hatalmas feladat a fejlődés előmozdítása, miután Peking az emberek életének védelmét jelölte ki elsődleges feladatként a vírus felbukkanását követően.

A kormányzat különféle fiskális intézkedésekkel igyekszik megsegíteni a járvány nyomán bajba került kínai gazdaságot, miközben láthatóan továbbra is igyekszik elkerülni a túlzott hitelkibocsátást.

A járvány nyomán az első negyedévben a kínai GDP 6,8 százalékkal esett vissza, először zsugorodva az óta, hogy 1992-ben elkezdték közzétenni a hivatalos negyedéves GDP adatokat. A múlt év utolsó negyedévét tekintve még 6,0 százalékos növekedésről számoltak be.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »