500 milliárd eurós javaslat a koronavírus gazdasági hatásai ellen

Németország és Franciaország egy 500 milliárd eurós (180 ezer milliárd forint) európai uniós alap felállítását javasolja a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására – jelentette be a német kancellár és a francia államfő hétfőn.

Az úgynevezett helyreállítási alap célja, hogy az Európai Unió “megerősödve, összetartóan és szolidárisan” emelkedjen ki a járvány miatt keletkezett gazdasági válságból – mondta Angela Merkel német kancellár Emmanuel Macron francia államfővel tartott online tájékoztatóján, aláhúzva, hogy a koronavírus-járvány az EU eddigi legnagyobb megpróbáltatása.

A német-francia javaslat szerint az alap forrásait a hatályos uniós szerződések – mindenekelőtt a költségvetési előírások – keretei között teremtenék elő. Ez azt jelenti, hogy az Európai Bizottság a tagállami kormányok felhatalmazása alapján felvesz 500 milliárd euró hitelt, amelyet az EU 2021-ben kezdődő hétéves költségvetésének részeként használnak fel.

A pénzt a költségvetési ciklus első éveire összpontosítva kellene elkölteni, hogy a gazdaság minél hamarabb túljusson a válságon. Berlin és Párizs elképzelése szerint a tagországok közösen, több költségvetési periódusra elnyújtva fizetnék vissza a hitelt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás