Még nagyobb bajba kerülhet a British Airways

A jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülhet a British Airways és a brit légiközlekedés, ha Boris Johnson kormánya kötelező karantént ír elő az országba légi úton lépők többsége számára – figyelmeztetett Willie Walsh, a légitársaság anyacége, az International Airlines Group (IAG) vezérigazgatója hétfőn.

A parlament közlekedési bizottsága előtt az IAG-t megalakulása óta vezető szakember azt mondta: mindent elkövettek azért, hogy a cég csökkentse a kiadásait, és azzal számoltak, hogy júliustól bővíthetik a kínálatot. A kormány javaslata azonban rossz helyzetbe sodorná a légitársaságot és a teljes szektort.

Walsh közlése szerint a British Airways mellett az Iberiát, a Vuelinget, az Aer Lingust és a Levelt is irányító IAG egyelőre nem szorul kormányzati mentőcsomagra. Minden lehetséges módot megragadtak arra, hogy csökkentsék a pénzkiáramlás mértékét, de a készpénzállomány így is rohamosan fogy, és ez legalább júliusig így is marad.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az IAG arra kérte a kormányt, hogy álljon el a kötelező karantén elképzelésétől, mert az az egész légiközlekedési iparban véget vethet a fellendülésnek. Európa legforgalmasabb repülőtere, a Heathrow vezetése nemzetközi eljárásrend kidolgozását, illetve azt kérte, hogy az alacsony kockázatú országokból szabad legyen a beutazás.

Az IAG a múlt héten hozta nyilvánosságra első negyedéves pénzügyi jelentését, amelyben a társaság az előző évi nyereséges üzemelés helyett veszteségekről számolt be. A március 31-ével végződött első negyedévben adózás után 556 millió euró veszteséget mutatott ki a cég, és jelezte, hogy még ennél is rosszabb pénzügyi eredményre számítanak a második negyedévben.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Elítélték Sarkozyt, de nem kell börtönbe vonulnia

A volt köztársasági elnököt azzal vádolták, hogy meg akart vesztegetni egy magas rangú bírót információkért cserébe. Nicolas Sarkozynek azonban nem kell börtönbe vonulnia, egyrészt fellebbezhet az ítélet ellen, másrészt kérheti, hogy háziőrizetben, elektromos karpereccel töltse le büntetését.

Read More »

DAX elemzés: javul az index technikai képe

A DAX (DE30) ma folytatja a pénteken megkezdett felépülését, az index ma átugrotta az 50 órás és a 200 órás mozgóátlagokat, illetve tesztelni tudta a legutóbbi korrekció 61,8%-os visszatérési szintjét 13.970 pontnál. Az S&P az eddigi negatívról pozitívra javította a Deutsche Bank adósminősítésének kilátását.

Read More »