Lesújtó becslés érkezett az idei légiutas-forgalomra vonatkozóan

Az egy évvel korábbihoz képest felére csökkenhet az idén a légi utasok száma Európában és 6,7 millió, a légiközlekedéshez kapcsolódó állás szűnhet meg a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) friss becslése alapján. A prognózis szerint Magyarországon 53 százalékos utasforgalom-csökkenés lehet és 38 ezer állás szűnhet meg.

A montreali székhelyű kereskedelmi szervezet márciusban még azt becsülte, hogy a 2019-es szinthez képest „csak” 46 százalékkal csökken a teljes éves utasforgalom a kontinensen, 76 milliárd dollárral kevesebb bevételre tesznek szert a légitársaságok, és 5,6 millió, a légiközlekedés által támogatott állás kerül veszélybe.

Rafael Schvartzman, az IATA Európáért felelős alelnöke egy csütörtöki videokonferencián arról beszélt, hogy tovább romlottak a kilátások, most 55 százalékra becsülik a teljes éves csökkenés mértékét az utasforgalomban, 89 milliárd dollárra kevesebb bevétele lehet a légitársaságoknak az egy évvel korábbihoz képest, és 6,7 millió olyan állás került veszélybe, amelyet a légiközlekedés támogat egyéb szektorokban, valamint 452 milliárd dollárral csökken a szektor GDP-hez való hozzájárulása.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Félmilliárdos veszteség a Deltánál, csődben az Air Mauritius

Flottacsökkentésbe kezdett a Lufthansa

36 ezer munkavállalóját függeszti fel a British Airways

Magyarországon a háromszáz légitársaságot tömörítő szervezet szerint 53 százalékkal, 9 millióval csökken az idén az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest, a légitársaságok 1,1 milliárd dollárral kevesebb árbevételt érhetnek el ezen a piacon, és 38 ezer, a légiközlekedés által támogatott álláshely szűnhet meg.

Rafael Schvartzman beszélt arról is, hogy egyelőre senki nem tudja, mikor indulhat újra a légiközlekedés, de az európai szervekkel együtt már megkezdték a tárgyalást azért, hogy az újraindulás koordinált legyen az unión belül. Fontosnak nevezte azt is, hogy helyreállítsák a bizalmat az utasokban a légiközlekedés iránt.

Ezt az egészségügyi intézkedések is befolyásolják, amelyek viszont a jegyárakra is hatással lesznek, mert várhatóan a gépek fedélzetére kevesebb embert engednek majd fel – jegyezte meg.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »