Von der Leyen nagyszabású gazdasági mentőakciót sürget

A második világháború utáni nyugat-európai újjáépítést szolgáló Marshall-tervhez hasonló nagyszabású gazdaságfejlesztési program szükséges a koronavírus-járvány miatt válságba süllyedt Európai Unió megerősítéséhez – írta az Európai Bizottság elnöke a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban. Ursula von der Leyen vendégkommentárja alapján az elképzelés mindenekelőtt a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló közös költségvetés újratervezését jelenti.

A német kereszténydemokrata politikus kiemelte, hogy a járvány révén “az igazi Európa visszatért”, és “éjjel-nappal fáradhatatlanul dolgozik”, hogy a közösség elérje mindazt, amit tagjai egyedül, külön-külön nem tudnának véghezvinni.

Ezt mutatja, hogy az utóbbi hetekben uniós szinten olyan döntések sorát hozták meg amelyeket korábban elképzelni sem lehetett volna:

  • a gazdasági társaságoknak nyújtott állami támogatás szabályozását minden korábbinál “rugalmasabbá” tették,
  • az államháztartásról szóló előírásokon soha nem látott mértékben “lazítottak”,
  • az uniós intézmények és a tagországok pedig együttvéve 2,8 ezer milliárd eurót mozgósítottak a válság leküzdésére.

Ez “világszerte a legerőteljesebb válasz” a járvány miatt kezdődött gazdasági zuhanásra.

Az Európai Bizottság a múlt héten újabb lépést tett; 100 milliárd eurós munkahelyvédelmi programot indított, és a közös költségvetésből megmaradó minden egyes eurócentet egészségügyi védőfelszerelések beszerzésére és koronavírus-tesztekre fordítanak – írta Ursula von der Leyen.

Hozzátette, hogy “ebben a válságban nem végzünk félmunkát”, és ez a következő évekre is vonatkozik, amelyek arról szólnak majd, hogy miként lehet kiemelni a gazdaságot a válságból. Igen erőteljes beruházási tevékenységre, “egy Marshall-terve” van szükség, amelynek középpontjában “egy új, erős uniós költségvetésnek kell állnia”.

A járvány miatt a világ megváltozott, ezért a hétéves költségvetést hozzá kell igazítani az új követelményekhez – fogalmazott a brüsszeli bizottság vezetője, hangsúlyozva, hogy több nemzedéknyi időn keresztül terheli majd a közösséget “az a sok milliárd euró, amelyet most kell beruházni, hogy elkerüljük a még nagyobb katasztrófát, ezért az a felelősségünk, hogy okosan és fenntarthatóan fektessünk be közvetkező költségvetésünkből”.

Mint írta, a következő uniós költségvetés “stratégiai beruházás a jövőbe”, ami többek között az újító, innovatív kutatás, a digitális infrastruktúra, a környezetbarát energia, a nyersanyagok és termékek újrahasznosítására épülő úgynevezett körforgásos gazdaság, valamint a jövő kihívásainak megfelelő közlekedési infrastruktúra fejlesztésének támogatását jelenti.

Mindez döntően hozzájárulhat egy modernebb, fenntarthatóbb és erősebb válságtűrő képességű EU felépítéséhez – írta von der Leyen, aki szerint a közösség most is megerősödve kerül ki a krízisből, mint ahogy története során mindig.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Ugyancsak nagyszabású programot sürgetett két korábbi, a napi politikából visszavonult német külügyminiszter, Joschka Fischer és Sigmar Gabriel, a Zöldek, illetve a szociáldemokraták (SPD) egykori vezetői. A Der Tagesspiegel című berlini lap hírportálján közölt írásukban kiemelték, hogy az EU mindennél nagyobb megpróbáltatás előtt áll, és az a veszély fenyegeti, hogy “drámaian kudarcot vall”.

Miért kellene hinni az oly sokszor emlegetett európai értékközösségben, ha “története legnagyobb válságában Európa a szó legszorosabb értelmében értéktelennek bizonyul?” – vetették fel.

Leginkább Németországnak kell tennie a kudarc elkerüléséért, mert Németország az európai egységfolyamat legnagyobb haszonélvezője – írták, megjegyezve, hogy a német állami fejlesztési bank (KfW) forrásai között még mindig van olyan tétel – egy 12 milliárd eurós pénzalap -, amely a Marshall-terv programjaiból származik. Legfőképpen Olaszországot és a Spanyolországot kell támogatni – tette hozzá a két volt német külügyminiszter, aláhúzva, hogy az olaszok és a spanyolok legalább száz évig nem bocsátják meg a németeknek, ha most cserben hagyják őket.

Fischer és Gabriel elképzelése szerint egy három elemből álló programmal kellene segíteni Olaszországnak, Spanyolországnak és az összes többi támogatásra szoruló EU-tagállamnak:

  • az első elem az azonnali egészségügyi-humanitárius támogatás,
  • a második a járvány utáni gazdasági stabilizációhoz szükséges források biztosítása olyan hitelekkel, amelyekre nem vonatkoznak a költségvetési fegyelmet és az államadósság csökkentését előíró úgynevezett maastrichti szabályok,
  • a harmadik pedig a hosszabb távú gazdaságfejlesztés támogatása – ugyancsak uniós szintű hitelprogramokkal.

Németország jobban tenné, ha az euróövezeti tagországok közös kötvénykibocsátása körüli ideologikus viták helyett sürgősen csatlakozna egy ilyen programhoz, mert Olaszország és Spanyolország nem tud önállóan hitelhez jutni. Németországnak azt is el kell fogadnia, hogy a kamatok, és valószínűleg a tőke törlesztését is át kell vállalni a támogatott országoktól – írta a két volt külügyminiszter, akik szerint a koronavírus-járvány akár az EU felbomlásához is vezethet, és nincs sok idő ezt elkerülni.

  • További cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az elmaradt G7-csúcs miatt Trump megharagudhatott Merkelre

Donald Trump utasítást adott a Pentagonnak a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentésére - jelentette exkluzív információként a WSJ amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. A lépés régóta a levegőben volt, így a bejelentés időzítése kapcsolatban állhat azzal is, hogy Merkel miatt hiúsult meg a Trump által júniusra tervezett G7-csúcs.

Read More »

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás