Várhatóan törli az idei osztalékfizetést a Lufthansa


A rovat támogatója az XTB

A német légitársaság vezetése javasolni fogja a részvényeseknek, hogy a likividitás megőrzése érdekében a 2019-es évre ne fizessen osztalékot a cég. A forgatókönyvek között van az is, hogy állami segítségért folyamodnak. További kapacitáscsökkentés biztosan lesz, de ideiglenesen akár teljesen le is állhat az üzemelés.

A koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés és közlekedési korlátozások miatt ideiglenesen leállhat a Lufthansa csoport, a legnagyobb német légi közlekedési társaság – jelentette pénteken a Handelsblatt című üzleti lap a hírportálján. Értesülésük szerint egy sor lehetséges forgatókönyvet mérlegelnek a vállalatcsoportnál. Ezek között van az is, hogy felfüggesztik járataik üzemeltetését. Végleges döntést még nem hoztak.

A Handelsblatt beszámolója szerint a Lufthansa állami segítséget is kérhet a válság átvészeléséhez, Carsten Spohr, a társaság vezetője egy belső, a munkavállalóknak szóló videóüzenetében elmondta, hogy tárgyalásokat kezdenek az érintett kormányokkal az esetleges támogatásról. Ezt a cég egy szóvivője megerősítette, német hírportálokon idézett közleményében elmondta, hogy felvették a kapcsolatot a német, az osztrák, a belga és a svájci kormánnyal.

A társaság továbbá javasolni fogja a részvényeseknek, hogy a likividitás megőrzése érdekében a 2019-es évre ne fizessen osztalékot a cég.
A 2019-es előzetes eredményeket is közzétették, eszerint már a koronavírus-járvány kitörése előtt is csökkenőben volt a cég nyereségessége, az adózás és kamatfizetés előtti eredmény (EBIT) ugyanis az előző évi 2,8 milliárd euróról 2,03 milliárd euróra csökkent. Azt is hozzátették, hogy az idei évre várt eredmény ennél lényegesen alacsonyabb.

A Handelsblatt szerint Carsten Spohr részt vesz a berlini kancellári hivatalba péntek estére összehívott egyeztetésen, amelyen a szövetségi kormány gazdasági érdekképviseletekkel tárgyal a válság átvészeléséhez nyújtandó állami segítségről.

A Lufthansa eddig 30 100 járatot törölt menetrendjéből április 24-ig, mely nagyságrendileg 50%-os kapacitáscsökkentésnek felel meg, de jelenleg már inkább 70%-os visszaeséssel, az amerikai járatok esetében pedig 80%-os visszaeséssel számol a cég. A napokban arról is tájékoztattak, hogy a kapacitás visszafogása mellett szigorú takarékoskodásba is kezdtek, így leállították a tervezett létszámfejlesztéseket és felkínálták a dolgozóknak, hogy hozzák előre tervezett éves szabadságukat, vagy menjenek fizetés nélküli szabadságra.

A csoporthoz a névadó Lufthansa mellett az Eurowings, az osztrák Austrian Airlines, a svájci Swiss és Edelweiss Air légitársaság, valamint a belga Brussels Airlines diszkont légitársaság tartozik. Tavaly 145 millió utast szállítottak, ami 2,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A világszerte 135 ezer embert foglalkoztató cégcsoport korábban 4500 ember felvételét tervezte 2020-ra.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Tovább puhítják Trumpot a támaszpontok átnevezése ügyében

A konföderációs katonai vezetőkről elnevezett támaszpontok átnevezését szorgalmazta Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője csütörtökön egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson. Milley leszögezte, hogy "nagyon komolyan" kell foglalkozni bizonyos jelképekkel: például a konföderációs zászlókkal, a szobrokkal és a katonai támaszpontok neveivel.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás